Lengyelország tárgyalásokat folytat Ukrajnával a kölcsönös kereskedelmi határok ideiglenes lezárásáról – jelentette ki Donald Tusk lengyel miniszterelnök. A kormányfő hozzátette, hogy egy ilyen megoldás mindkét fél számára fájdalmas lesz. Lengyel gazdák tiltakozást tartottak Lengyelország-szerte és az ukrajnai határon az ukrán mezőgazdasági és az EU zöld megállapodása miatt.

Fotó: y Robert Nemeti / Anadolu Agency via AFP

Az ukrán féllel is tárgyalunk a határ ideiglenes lezárásáról és az árucseréről. Erről is beszélek holnap a lengyel gazdákkal

– mondta a lengyel kormányfő szerdán. A The Kyiv Independent cikke szerint Tusk elmondta, hogy bár kész nehéz döntéseket hozni a határzárral kapcsolatban, de hosszú távon is kell megoldást találni. Közölte azt is, hogy az Ukrajnával folytatott konzultációk során minden lépést megtesznek a feszültségek elkerülése érdekében. „Készen állunk egy komoly egyeztetést folytatni az ukrán áruexportról. 

A Brüsszel és Kijev által javasolt korlátozások számunkra elfogadhatatlanok”

– mondta Tusk. „Segíteni akarunk Ukrajnának, de nem engedhetjük meg, hogy ez a segítség ilyen negatív következményekkel járjon a polgárainkra nézve” – mondta a lenyel kormányfő, hozzátéve, hogy Lengyelország az egyik legukránbarátabb nemzet volt az Oroszországgal vívott teljes körű háború alatt.

Korábban a Világgazdaság megírta, hogy az zöldmegállapodása és az ukrán termékek európai behozatala ellen tüntettek a gazdák Varsóban. A lengyel gazdák több hónapja tiltakoznak azon uniós szabályozás ellen, amely vámmentessé tette, és az unióban előírt szigorú minőségi követelményektől is mentesíti az ukrán mezőgazdasági termékek behozatalát, súlyos versenyhátrányt okozva nekik. Európában folyamatosak a gazdálkodók tiltakozásai, konkrét és működőképes megoldásokat követelnek Brüsszeltől az agrárágazat számára. A gazdálkodók a klímaváltozással, a gazdaságok versenyképességével, a jövedelmekkel, az adminisztratív terhekkel és a generációs megújulással kapcsolatos kihívásokat emelik ki.