BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az ország legnagyobb vasútépítése: Lázár Jánost meggyőzték a civilek

Lázár János megerősítette, hogy megcsinálják az ország egyik legnagyobb vasúti fejlesztését.

„Többször találkoztam már a Déli Körvasút építése miatt aggódó újbudai civilekkel. Kedden velük bejárva az építkezés helyszínét, meggyőztek, hogy ők nem vasútellenesek, »csak« élhető környezet pártiak” – írta Facebook-oldalára Lázár János. 

Lázár János megerősítette, hogy megcsinálják az ország egyik legnagyobb vasúti fejlesztését / Forrás: Facebook / Lázár János

Az építési és közlekedési miniszter kijelentette, hogy megcsinálják az ország egyik legnagyobb vasúti fejlesztését, „mert az Magyarország érdeke”, azonban nem mindegy, hogyan valósul meg a beruházás. 

Ha kell, a korábbi terveket is átdolgozzuk, hogy a helyiek számára is elfogadható legyen az, ami az ország közlekedése szempontjából elengedhetetlen

– írta. 

Korábban a Világgazdaság megírta, hogy Lázár János elrendelte, hogy a jövőben nem lehet éjszaka munkát végezni a Déli Körvasút építésénél. A Déli Körvasút beruházás fontosságáról és céljáról lapunk már több cikkben is beszámolt. A budapesti Ferencváros és Kelenföld vasútállomások közötti rész a magyar vasúthálózat egyik legnagyobb forgalmú (a Keleti pályaudvar–Hegyeshalom vonal mellett), viszont erősen kapacitáshiányos szakasza. Ezen az útvonalon halad át három, Magyarországot érintő európai uniós vasúti korridor is. Itt található a magyar vasúthálózat legfontosabb Duna-hídja, amelyen a folyót keresztező vasúti forgalom mintegy 95 százaléka bonyolódik le. 

A már említett kapacitáshiány viszont egyszerre akadályozza a folyamatosan növekvő igényű agglomerációs vasúti személyszállítás megszervezését, valamint a szintén dinamikusan növekvő teherforgalom akadálytalan haladását. Erre a problémára ad választ a kapacitás növelését célzó, a személyforgalmat és a teherforgalmat egyszerre segítő beavatkozás a vonalszakaszon, amelyet együttesen Déli Körvasútnak neveznek.

Hatalmas hátszelet kapott a Déli Körvasút építése

Kiemelt a kormány néhány legfontosabbat a kiemelt közlekedési projektekből, hogy az érintett beruházásokon már az uniós támogatási döntés megszületése előtt is lehessen dolgozni.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.