BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Horribilis büntetést kaphatnak Németországban az erkélyen grillezők – itthon is jobb észnél lenni

Forintban átszámolva majdnem 10 millió forintos, tehát nagyon súlyos büntetés kaphat Németországban az, aki a lakása erkélyén grillezik. Magyarországon a büntetés mértéke kisebb, de itt is tilos a nyílt láng használata. A megoldás az elektromos grill lehet, ha mindenáron a társasházi lakásunk erkélyén akarunk sütögetni.

Németországban komoly akár 25 ezer eurós, azaz forintban átszámolva majdnem 10 millió forintos büntetést helyeztek kilátásba azoknak, akik az erkélyen grilleznek. A német sajtó szerint a legnagyobb probléma a szénsütővel van, ugyanis a szenes grill túl sok füstje nem csak a szomszédoknak okozhat kellemetlenséget, de megsértheti a német környezetvédelmi törvényeket is.

Young,Man,Grilling,Some,Kind,Of,Meats,On,The,Gas
Fotó: Shutterstock

A német média arra figyelmeztet, hogy az állampolgároknak vigyázniuk kell, hogy ne okozzanak komoly problémákat, és tartsák be a hatályos előírásokat.

Ami hazánkat illeti, Magyarországon sincs nagyon másképp, a hatályos tűzvédelmi előírások értelmében nyílt láng használata, izzó vagy szikrákat vető eszközök használata tilos erkélyen – írta a Mindmegette.

Tehát a társasház erkélyén tilos gázpalackos grillt vagy gázzsámolyt működtetni, továbbá a brikettel, parázsló fával, faszénnel működő eszközök sem használhatók biztonságosan az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság honlapján elérhető információk szerint.

Ha valaki idehaza nem tartja be a szabályokat, az 20 ezer forinttól egymillióig terjedő tűzvédelmi bírságot kaphat.

Ennek mértéke mindig a tűzveszélyességtől, a tevékenység veszélyességétől, illetve az adott körülményektől függ.

Érdemes elolvasni a társaság házirendjét

Aki nekiáll most tavasszal a sütögetésnek a lakása erkélyén, annak ajánlott figyelmesen elolvasnia a társasháza házirendjét, hogy nem tiltja-e az ilyen jellegű tevékenységet. Ha a nem engedélyezett tevékenységek között szerepel a grillezés, akkor sajnos be kell érnünk a hordozható grillsütővel, amelyet könnyedén összecsomagolhatunk, és magunkkal vihetünk egy nyilvános piknikezőhelyre, ahol engedélyezett a grillezés.

Ha a házszabályzat nem tiltja a grillezést, akkor elektromos grillt válasszunk. Ennek használatával a szomszédok számára zavaró füstöt és kellemetlen szagokat is elkerülhetjük.

Emellett érdemes az erkély méretét alapul véve kiválasztani a grillsütőt, úgy, hogy mindenképpen maradjon némi helyünk az ételek előkészítéséhez, tálalásához. Ennek megfelelően rendezzük el a kültéri bútorokat is. Mielőtt megvásároljuk a grillt, skicceljük fel egy papírra az erkélyünket, így könnyen ellenőrizni tudjuk, hogy kényelmesen el fogunk-e férni.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.