BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Magyar Péter miatt nem a Fidesz, hanem Gyurcsányék vannak veszélyben

A DK-vezérnek nem tetszik, hogy Magyar Péter korábban haszonélvezője volt annak a rendszernek, amelyet most támad.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke érti, hogy Magyar Péter kihívást jelent számára – jellemezte az Index megkeresésére Nagy Attila Tibor politikai elemző a kialakulóban lévő speciális kapcsolatot az ellenzéki oldal és Magyar Péter között. Már látható az ellentét: a regnáló főpolgármester és az ellenzék legnagyobb pártjának vezetője nem pontosan ugyanúgy érzékeli a Magyar Péter-jelenséget. Pedig – tette hozzá – könnyen elképzelhető, hogy az ellenzéki oldalon „politikai vérfürdő készül”.

KARÁCSONY Gergely; Balázs Péter; GYURCSÁNY Ferenc
Fotó: Balogh Zoltán

Nem lehet véletlen Gyurcsány Ferencnek, a DK elnökének a Facebook-bejegyzése sem, amelyben hosszan sorolja, mi mindenben különböznek Magyar Pétertől. A legmeglepőbb példa az, hogy ők azok „akik egyetlen percig se szolgálták Orbán rendszerét, soha nem szavaztak a Fideszre”. Ez azért meglepő, mert ezek szerint teljesen kizárnák szavazóik közül azon választókat, akik korábban nem rájuk szavaztak.

Ilyen szempontból érdekes a Magyar Nemzet azon felvetése is, hogy Magyar Pétert a baloldalt támogató nemzetközi hálózat emelné magasba.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.