Az iráni elnök helikopterének két utasával felvették a kapcsolatot – leállították a légi keresést
Ahogy arról a Világgazdaság is beszámolt, kényszerleszállást hajtott végre az iráni elnököt és a külügyminiszter is szállító helikopter vasárnap. Később a Reuters azt közölte, hogy
az Ebrahim Raiszi iráni elnököt és külügyminiszterét szállító helikopter vasárnap lezuhant, amikor hegyi terepen, sűrű ködben haladt át.

A mentést nagyban megnehezíti, hogy eleinte nem tudták, pontosan hol landolt a helikopter, a mentőcsapatok pedig a sűrű köd miatt sem tudtak könnyen haladni – írta a Magyar Nemzet.
A lap szerint a Tasnim iráni hírügynökség arról számolt be, hogy
mostanra sikerült meghatározni az elnöki küldöttség pontos helyét. A Tehran Times az iráni Vörös Félhold vezetőjére hivatkozva pedig azt írja, hogy az egyik kutató- és mentőcsapat elérte a helyszínt.
Ezt az információt azonban még nem erősítették meg.
A RIA Novosztyi orosz hírügynökség értesülései szerint az elnök környezetének emberei felvették a kapcsolatot a parancsnoki központtal, ami reményt ad arra, hogy senki sem halt meg a balesetben.
A Mehr iráni hírügynökség arról is beszámolt, hogy a mentést és keresést nem lehet a levegőből végezni, mivel továbbra is rossz az idő, de több hegymászócsapat is érkezett. Ahogy azonban közeledik az este, a sötétedés is nehezíti a mentést.
Frissítés: A segélyszolgálatok szóvivője, Babak Jektaparaszt elmondta, hogy sötétedés után nem sokkal le kellett állítani a légi keresést az időjárás miatt.


