Visszatér a bőnyi iskolájába a megkéselt lány
Kihallgatták a nyomozók azt a 12 éves kislányt, akit az osztálytársa késelt meg a bőnyi általános iskolában április végén – tudta meg a Blikk. A kislánynak a rendőrkapitányság épületében, videóhívás útján kellett felelevenítenie az esetet.

A lány apja úgy fogalmazott a lapnak, hogy nagyon támogatóak a gyerekek, ezért úgy döntöttek, hogy
a hatodikos lány a borzalmas esett után mégis visszatér az iskolájába.
„Persze már néztem neki más intézményeket is, de így nem lesz rá szükség” – mondta a szülő. „Szerencsére szépen tud mozogni, a varratokat kiszedték, és a röntgenfelvétel is jó lett” – tette hozzá.
A Győri Járásbíróság nemrég hónappokkal meghosszabbította a késelő letartóztatását, így marad a budapesti javítóintézetben. A bíróság határozatát egyrészt azzal indokolta, hogy az eljárás során még további nyomozati cselekmények elvégzése szükséges.
Korábban a Világgazdaság is megírta, hogy megszúrta egy hatodikos kislány a tanulótársát a bőnyi Szent István Király Általános Iskolában a reggeli tanóra végén egy otthonról hozott késsel. A megszúrt gyereket mentőhelikopterrel szállították kórházba. „Sokkot kaptam a hírre, hiszen a lányom csendes, szelíd kislány. Nem haragszom a szurkáló osztálytársára, számomra csak az a fontos, hogy a gyerekem életben maradjon” – nyilatkozta az eset után az áldozat édesanyja.


