Óriási tűz ütött ki Londonban, átláthatatlan füstfelhő uralja a város egy részét – videó
Óriási tűz ütött ki egy építkezésen London keleti részén, Canning Townban. A londoni tűzoltóság (LFB) közlése szerint tíz tűzoltóautót és körülbelül 70 tűzoltót mozgósítottak a reggel fél 9 körül kialakult tűzesethez. A helyszínen készült felvételeken jól látszik, hogy átláthatatlan fekete füst borította be a környék többemeletes házait.

A londoni tűzoltóság szóvivője elmondta: „a tűz jelentős mennyiségű füstöt termelt. A környéken tartózkodóknak azt tanácsoljuk, hogy tartsák zárva az ablakokat és az ajtókat, és lehetőség szerint kerüljék el a területet”. Elmondása szerint
az LFB egyik 64 méteres létráját is kivezényelték a helyszínre, mivel olyan magasan is szükség van tűzoltásra és mentésre.
A szóvivő hozzátette, hogy szomszédos kerületekből is érkeznek még tűzoltók a helyszínre, mert nem bírnak egyedül a kialakult helyzettel. A tűz és füst miatt több utat, utcát és teret is le kellett zárni. A tűz oka egyelőre ismeretlen, ahogy az is, hogy van-e sérült vagy halálos áldozat.
Májusban körülbelül 22 hajó égett le egy nagy tűzben az isztriai Medulin kikötőjében. Több hajó elsüllyedt, néhány ember a tengerbe ugrott, feltételezhető, hogy a későbbiekben a kárt ért hajók száma még magasabb lesz.


