BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem szabálytalan az Uber hatalmas akciója a BKK szerint

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az Uber szerint mindig betartják az összes helyi törvényt és előírást, és csak olyan akciókat hirdetnek Budapesten, amelyek minden jogszabályi előírásnak megfelelnek.

A taxisofőrök nagy része felháborodottan vette tudomásul, hogy a magyar piacra egy hónapja visszatért Uber akciói, partnercégének, a Főtaxinak a korábbi kuponos akcióihoz hasonlóan „borzalmasan piactorzító hatásúak”, és megkerülik a hatósági árat – írta a Telex.

uber taxi
Az Uber nagy kedvezménnyel csábítja az első utazókat / Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

A Budapestre nemrég visszatért Uber július elején 80 százalékos engedményt kínált (legfeljebb 3800 forint értékben, legfeljebb öt útra) utasainak, majd az akció kifutása után egy hasonló feltételű, 50 százalékos kampánnyal folytatta.

A lap kérdésére, hogy nem tartják-e piactorzítónak a kedvezményeket, az Uber azt válaszolta: a cég mindig betartja az összes helyi törvényt és előírást azokban az országokban és városokban, ahol működik. Így kizárólag olyan utas- és sofőrakciókat hirdetnek Budapesten, amelyek minden jogszabályi előírásnak megfelelnek.

A  Telex megkereste a szabályozásért felelős BKK-t is az ügyben, ahol úgy nyilatkoztak, hogy a fővárosi taxirendelet a hatósági árral összefüggésben kizárólag a személytaxi-szolgáltatás viteldíjának képzésére és a szolgáltatás során alkalmazható viteldíjra vonatkozóan tartalmaz rendelkezést. A rendelet arra vonatkozóan viszont nem tartalmaz iránymutatást, hogy az utas mivel fizet, vagy adott esetben milyen akciót érvényesít a szabályosan képzett viteldíj fizetésénél.

A BKK szerint úgynevezett kuponos akciókra a korábbi években is volt példa. Előfordul, hogy a személytaxi-szolgáltatást közvetítő és szervező szolgálatok kuponokat, illetve különböző kedvezményeket kínálnak az utazóközönségnek.

Mint az Uber kérdésükre elmondta, az online regisztrált sofőrök száma az induláskori 2500-ról mára 5000-re nőtt. Azt, hogy a beregisztrált sofőrök közül hánnyal kötöttek szerződést, az Uber nem akarja a nyilvánosság orrára kötni.

Az első havi utasszámmal kapcsolatban sem volt túl közlékeny a cég: mint írták, az eddigi eredmények alapján nagyon optimisták a budapesti növekedésüket illetően.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.