BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kis híján múlott a tragédia: debreceni Wizz Air-gép találkozott egy drónnal

Az eindhoveni leszállás során mindössze száz méterre repült el egy drón a Wizz Air Debrecenből érkező járata mellett.

Vészesen megközelítette egy drón a Wizz Air Debrecenből Eindhovenbe tartó járatát – írja az Airportál.hu. Az eset csütörtök délután történt, amikor a Wizz Air HA-LPL lajstromjelű Airbus A320-200-as Debrecenből induló repülőgépe éppen leszálláshoz készülődött Eindhovenben.

közlekedés
Kis híján tragédia történt: debreceni Wizz Air gépet közelített meg egy drón / Fotó: Airportál.hu

A debreceni bázisú A320-as a célrepülőtér megközelítése közben, 4500 láb (1370 méter) magasságban repült,

a személyzet ekkor jelentette a légiforgalmi irányításnak, hogy a repülőgéppel azonos magasságon, az A320-ashoz nagyon közel, mindössze száz méterrel jobbra egy drónt láttak.

Az esetről Menno Swart légi közlekedési újságíró töltött fel egy hangfelvételt az X csatornájára. A felvétel szerint az irányító jelentette az esetet, valamint azonnal figyelmeztette az érintett járat mögött az eindhoveni repülőtér megközelítését végző másik Wizz Air-járat személyzetét is a veszélyre.

Kapcsolódó hír, hogy augusztus 21-én a légitársaság egyik Eindhovenből Bukarestbe tartó repülőgépének kellett megszakítania útját Nürnbergben egy agresszívan viselkedő, rendbontó utas miatt, akit a leszállást követően őrizetbe vett a német rendőrség.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.