Vitézy Dávid: másodperceken múlt, hogy ne legyen tragédia a Keleti pályaudvarnál
Korábban a Világgazdaság is megírta, hogy vasárnap este kisiklott a Kolozsvár felől érkező Claudiopolis InterCity öt kocsija a Keleti pályaudvar előtti bevezető vágányszakaszon. Sajtó értesülések szerint
a vonatbalesetben nem sérült meg senki.

„Természetesen senki nem tudhatja még, hogy mi történt pontosan a Keletiben ma este, és mi okozta a kolozsvári InterCity kisiklását. Az viszont biztos, hogy sokkal nagyobb baj is lehetett volna ebből,
ha a két vonat össze is ütközik a kisiklás következtében – ez nem perceken, hanem csak másodperceken múlt.
Az biztos, hogy itt most a cinikusan vigyorogva másokra mutogatás, beszólogatás és a klímaváltozásra hivatkozás kevés lesz” – írta Vitézy Dávid a Facebook-oldalán.
A közlekedési szakember közlése szerint mindhárom budapesti fejpályaudvar és az oda vezető vasúti infrastruktúra rémes állapotban van, ezért is született két éve a Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégia és abból számos beruházás terve. Hozzátette, hogy Keleti pályaudvarban számos váltón már csak 20 kilométer/óra a megengedett sebesség az állapotromlás miatt,
a Nyugati biztosítóberendezéséről jobb, ha nem is beszélünk.
Azt is írta, hogy Lázár János az elvégzett munka ellenére az összes előkészítés alatt álló budapesti vasúti beruházást leállította, a Keleti pályaudvarra vezető szakaszok felújításának tervezését pedig a már megszerzett uniós pénzek ellenére visszamondta.
Kiemelte, hogy a képeken jól láthatóak az InterCitybe sorolt piros csíkos, 52-54 éves fapados, klíma nélküli személykocsik. „Ezek nem oda valók, szégyen, hogy feláras távolsági vonatban ezek járnak. Egy teljesen új InterCity-flotta beszerzéséről a kormány 2022 nyarán döntött, a folyamatot elindítottuk, aztán jött Lázár János, és egyik első miniszteri lépésével visszavonta ezt is, az új mozdonyok beszerzésével együtt – hogy aztán azóta se történjen semmi ezügyben, immár két éve” – fogalmazott. Vitézy szerint közvetlen döntéshozói felelőssége a közlekedési miniszternek van az ügyben.


