BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A MÁV-vezér kapta a legrangosabb kitüntetést

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A közlekedési ágazat legrangosabb elismerésének számító Baross Gábor-díjat Mosóczi László, a MÁV-Start Zrt. és Volánbusz Zrt. vezérigazgatója, a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület elnöke kapta.

A közlekedés ügye lassan újra olyan fontos nemzeti kérdéssé válik, mint Széchenyi István korában – emelte ki Csepreghy Nándor, miniszterhelyettes az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedési kitüntetéseinek átadóján. Az ágazat legrangosabb elismerésének számító Baross Gábor-díjat Mosóczi László, a MÁV-Start Zrt. és Volánbusz Zrt. vezérigazgatója, a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület elnöke kapta.

Mosóczi László, MÁV, Baross Gábor-díj
Mosóczi László (balról a második), a MÁV-Start Zrt. és Volánbusz Zrt. vezérigazgatója kapta a legrangosabb díjat / Fotó: ÉKM

Csepreghy Nándor: jól szervezett közlekedés nélkül nincsenek erős, szuverén országok

„Vitázunk a gyorsforgalmi úthálózatok bővítéséről, az országokat is átszelő kötöttpályás áruszállítás fejlesztéséről, 

az elektromobilizáció jövőjéről, az akkumulátorgyárakról, az elektromos autókról, valamint a belső égésű motorokkal szemben támasztott, nehezen tartható uniós elképzelésekről.

Vitát folytatunk a fapados légitársaságok jelentette környezetterheléstől az elektromos rollerek és kerékpárok közlekedési szabályainak meghatározásáig, számos területen és kérdésben. Ezek a viták azonban lehetőséget jelentenek a fejlődésre, valamint arra, hogy a közlekedés ügyének fontosságát az uniós döntéshozók figyelmébe ajánljuk, és minden tagország megkaphassa azt a fejlesztési forrást, ami megilleti. Mert 

jól szervezett közlekedés nélkül nincsenek erős, szuverén országok, a közlekedés fejlesztése nélkül pedig nincs versenyképességi javulás”

– fogalmazott Csepreghy Nándor, hozzátéve: a közlekedés ügye lassan újra olyan fontos nemzeti kérdéssé válik, mint Széchenyi István korában.

A miniszterhelyettes ezzel utalt arra, hogy a közlekedési díjak átadására minden évben Széchenyi István, az első független és felelős magyar kormány közmunka és közlekedésügyi miniszterének születésnapja (1791. szeptember 21.) alkalmából kerül sor.

A közlekedés területén magas színvonalon végzett, eredményes és kiemelten értékes szakmai munkája elismeréséért Miniszteri Elismerő Oklevelet kapott:

  • Bónis Mihály, az Építési és Közlekedési Minisztérium Közlekedési Hatósági Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkárságának vasúti jármű referense, aki több mint 30 éves kiemelkedő szakmai munkájával járult hozzá a magyar vasút járműállományának fejlesztéséhez, hiszen számos, a hazai vasúthálózaton közlekedő motorvonat, vasúti kocsi tervezésében és engedélyeztetésében vett részt.
  • Czinki László, a Rail Cargo Hungária Zrt. Területi Üzemeltetési Központ-Nyugat vezetője, aki több mint 40 éve állítja széles körű szakértelemét, hivatás iránti elkötelezettségét, valamint a munkatársakkal, a partnerekkel és az ügyfelekkel történő megoldásorientált, konstruktív együttműködését a magyar vasút szolgálatába.

A közlekedés érdekében végzett magas színvonalú, eredményes munkája elismeréséért Közlekedésért Érdemérmet kapott:

  • Milovukovics Györgyi, a Magyar Autóklub főtitkára, aki a szervezet korszerűsítésében, valamint a hazai és nemzetközi kapcsolatainak aktív és széles körű fejlesztésében kifejtett példaértékű, magas színvonalú és innovatív tevékenységével lehetővé tette, hogy a Magyar Autóklub sikeresen vegyen részt a közlekedési ágazat működésében és fejlődésében.
  • Szabó Lajos, a MÁV Zrt. forgalmi szakértője, akinek a Széchenyi István Egyetemen végzett oktatói munkája alapvető fontosságú több vasutas- és mérnökgeneráció szakmai fejlődésében; tudományos munkája, felbecsülhetetlen tudása és a vasút fejlesztése érdekében végzett elhivatott munkája a tudományos és a vasutas szakmai világban is kiemelkedő megbecsülésnek örvend.
  • Szalóky Péter, HungaroControl Zrt. légiforgalmi irányítási szakértője, aki a hazai légi irányítás szolgálatában tett több mint négy évtizedes pályafutása során egyebek mellett a legmodernebb navigációs technológiák hazai meghonosításával, valamint a hazai szakember utánpótlásképzésben vállalt jelentős szerepével kiemelkedő mértékben járult hozzá a magyar légi navigációs iparág és a hazai polgári repülés fejlődéséhez.

A magyar polgári repülés érdekében végzett tartósan magas színvonalú szakmai tevékenysége, kiemelkedő életútja során szerzett érdemei, valamint a magyar polgári légi közlekedési szakemberképzés területén és a polgári légi közlekedés irányításában, szabályozásában végzett kimagasló tevékenysége elismeréséért a Magyar Polgári Repülésért Érdemérem kitüntetésben részesült:

  • Székely Zoltán, a HungaroControl Zrt. osztályvezetője, a Közlekedéstudományi Egyesület Légiközlekeedési Tagozatának tagja, aki több évtizedes munkájával kiemelkedő mértékben járult hozzá a hazai légi közlekedés és a repülésbiztonság fejlődéséhez; a légi közlekedés stratégiai feladatainak megvalósításában jelentős szerepet vállalt, rész vett a HungaroControl Zrt. és a Budapest Airport Zrt. megalapításában, a katonai-polgári együttműködés szabályozásában, illetve a vidéki repülőterek fejlesztésében végzett munkájával kiemelkedő mértékben hozzájárult a magyar légi közlekedési iparág sikereihez és a magas repülésbiztonsági szint megteremtéséhez, megőrzéséhez.

A közlekedés érdekében végzett kimagasló, példamutató tevékenységéért, továbbá életműve elismeréseként Baross Gábor-díjat kapott:

  • Mosóczi László, a MÁV-Start Zrt. és Volánbusz Zrt. vezérigazgatója, a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület elnöke.

Mosóczi László 1984-ben kezdte vasúti pályafutását, gyakorló közlekedésmérnökként. Szakterülete a vonatérzékelés, a vonatbefolyásoló rendszerek fejlesztése és irányítása volt, ebben a témakörben doktorált a Budapesti Műszaki Egyetemen.

2023 januárjától a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatójaként felel a vasúti személyszállítás országos operatív irányításáért. Szintén 2023-tól a hazai kötöttpályás járműgyártás fejlesztéséért felelős miniszteri biztosként segíti a hazai vasúti járműpark folyamatos megújulását. 2023 decemberétől a MÁV-START Zrt. irányítása mellett a Volánbusz Zrt. vezérigazgatói posztját is betölti, cégvezetői tevékenysége mellett a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület elnöke.

Munkásságáért 2003-ban Mikó Imre-díjban, 2012-ben pedig Közlekedésért Érdeméremben részesült.

MÁV: először jelentett be részleteket Lázár János a vasútfejlesztési programról – tengernyi pénzt ad rá a kormány

Így fejlesztik a MÁV-ot, végre kiderültek a konkrétumok.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.