NGM: A hosszútávú megtakarításokat célzó intézkedés növelheti az önrendelkezés szabadságát
A Gazdasági Kabinet által 2024. augusztus 28-án tárgyalt javaslat tovább erősítheti a megtakarítók önrendelkezési szabadságát - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium. A kidolgozás alatt lévő koncepció ugyanis mindössze azon lehetőség megteremtését célozza, hogy az érintett egyén – szigorúan saját döntése alapján – adómentesen használhassa fel megtakarítását otthonteremtés céljából is. A kormány célja ezzel az, hogy az öngondoskodási célok között alternatívaként az otthonteremtés is megjelenjen.

Fotó: Kallus György / Világgazdaság
Nincs tehát szó arról, hogy a kormány rátenné a kezét a hosszútávú megtakarításokra, hanem plusz lehetőséggel bővítené a felhasználás lehetőségeit, nem csorbul az emberek önrendelkezési joga.
Jelenleg annyit tudunk, hogy a Gazdasági Kabinet jelenleg akciótervet készített a kormánynak. Az is kiderült, a kormány szerint a gazdaságnak bevonó jelleget kell öltenie a kkv-k irányába, és a családokat, a fiatalokat, a vidéki lakosokat szeretnék a fókuszba helyezni. Ennek egyik eleme, hogy jövőre megduplázzák a gyermekek után járó családi adókedvezményt. A családokat támogatni szeretnék abban, hogy a megtakarításokat minél könnyebben otthonteremtésre tudják felhasználni. Az önrendelkezés további bővítése tehát egy akcióterv része.
Regős Gábor, a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza az Indexnek a tervezetek kapcsán azt mondta,
alapvetően olyan programokra, intézkedésekre kell gondolni, amelyek forrásigénye nem nagy, cserébe viszonylag nagy hasznosságot biztosítanak.
Itt a kkv-k fejlesztése és segítése lehet az egyik fontos szempont – ezek jellemzően hazai tulajdonú vállalkozások, és nem állnak odébb egy másik országba egyik napról a másikra.
Fontos ugyanakkor, hogy az ország minél többet profitáljon a folyamatban lévő nagyberuházásokból: az építőipar ezekben minél nagyobb szerephez jusson, és a későbbi beszállítók között is minél nagyobb arányban találjunk majd meg hazai cégeket – ezt fontos lehet már a támogatási szerződés megkötésekor rögzíteni.


