Ez kell most nekünk: eső nélküli, nyárias hétvégénk lesz
Vasárnapra ragyogóan napos, igazi vénasszonyok nyara jellegű időt ígér a Köpönyeg előrejelzése, kizárva az esőt. A délkeleti szél csak néha élénkül meg, 21–26 fok várható. Hétfőn csak kevés fátyolfelhő zavarja a kellemes szeptemberi napsütést. Eső nem lesz, 22–27 fokos nyárias meleg valószínű. A délkeleti szél megélénkül.

Kedden délnyugat felől érkező szórványos záporok és zivatarok várhatók, az ég többnyire erősen felhős lesz. A déli és délkeleti szél sok helyen megélénkül, zivatarok környezetében erősebb széllökések is előfordulhatnak. A köpönyeg.hu szerint délután 18 és 26 fok között alakul a hőmérséklet.
Szerdán fokozatosan csökken a felhőzet, inkább már csak délen és keleten fordul elő zápor. Napközben 22 fok körüli értékeket mérhetünk. A délnyugati szél megerősödik.
Csütörtökön részben felhős időre számíthatunk, időnként napsütéssel. Helyenként eső vagy zápor is kialakulhat. A déli, délnyugati szél sok helyen élénk lesz, néhol erősebb lökések is előfordulhatnak. A legalacsonyabb hőmérséklet 8 és 15 fok között várható, míg a nappali csúcsértékek 21 és 25 fok között alakulnak.



