
Parkolásreformot követel a fővárosi vezetéstől Vitézy Dávid
Két, a fővárosi parkolást érintő előterjesztést is tárgyal a jövő heti ülésén a Fővárosi Közgyűlés, valamint annak klímavédelmi, közlekedési és városfejlesztési bizottsága – hívta fel a figyelmet Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom vezetője, a bizottság elnöke pénteken.

Vitézy Facebook-bejegyzésében közölte: mindkét javaslat kapcsán élénk és érdemi vitára számít.
Az általam benyújtott előterjesztés értelmében 2026-tól teljesen megszüntetnék a parkolóautomatákat Budapesten, a mobilparkolásban pedig eltörölnék a kényelmi díjat
– írta a politikus, aki szerint az automaták megszüntetése jelentős spórolást jelentene a kerületek és a főváros számára, „ráadásul a maffiaszerű visszaélések lehetőségét is megszüntetné”.
Saját javaslatáról Vitézy azt írta: kezdeményezte a BudapestGO mobil applikációban a BKK-bérletekhez kapcsolt új kedvezményes P+R-bérlet bevezetését is.
Vitézy szerint mindenkinek támogatnia kell a javaslatot
A Podmaniczky Mozgalom vezetője kitért arra, hogy Karácsony Gergely is számos pontból álló javaslatot nyújtott be a parkolás kapcsán. „A főpolgármester is támogatja az automaták megszüntetését, emellett további érdemi változásokat is kezdeményezett” – közölte Vitézy Dávid.
Javaslatot tett a zöld rendszámos hibrid és elektromos autók ingyenes parkolásának teljes megszüntetésére, a belvárosban a hétvégi fizetőparkolás bevezetésére és a parkolási díjak emelésére – sorolta.
A parkolási díjakkal kapcsolatban Vitézy megjegyezte:
a BudapestGO-ban vásárlás esetén megmaradnának a jelenleg érvényes díjak a BKK-bérlettel rendelkező autósok számára.
Vitézy ismertette a főpolgármester azon javaslatát is, miszerint az 1,8 tonnánál nehezebb autók, terepjárók dupla parkolási díjat fizetnének.
Vitézy Dávid: a fővárosban csak online lehessen a parkolásért fizetni, a parkolóőrökre nincs szükség
Vitézy Dávid javaslatot tesz a Fővárosi Közgyűlésben az online parkolásfizetésre.





