BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

AutoWallis: ötödével lőtt ki a pesti tőzsde autós cégének forgalma

Javuló hatékonyság mellett 20 százalék felett bővült a pesti tőzsde autós társaságának árbevétele az első fél évben. Az AutoWallis tovább folytatja növekedési stratégiájának megvalósítását, vizsgálja a hazai és régiós akvizíciós és üzletfejlesztési lehetőségeket.

Javította működési hatékonyságát a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett AutoWallis csoport: árbevétele az év első felében 21 százalékkal 235,4 milliárd forintra nőtt, EBITDA-ja pedig 8,1 milliárd forintot ért el. Ez mindössze 10 százalékkal marad el az egy évvel ezelőtti adattól, miközben az első negyedév végén még 31 százalékos volt a különbség. 

AutoWallis, autó, árbevétel
Ötödével nőtt az AutoWallis árbevétele az első fél évben / Fotó: Kallus György

Mindez azt mutatja, hogy már a második negyedévben eredményesek voltak a korábban bejelentett hatékonyságnövelő és költségcsökkentő intézkedések, miközben ezek egy részének pozitív hatásai a későbbiekben jelentkeznek. 

Ormosy Gábor, az AutoWallis vezérigazgatója elmondta, hogy az első fél évben a tavalyi kiemelkedő szinttől elmaradó autógyártói kampányok kedvezőtlenül, míg a korábban lezárt akvizíciók pozitívan befolyásolták a vállalat eredményét. Az értékesítési teljesítmény továbbra is növekvő tendenciát mutat, amelyet a marzsok normalizálódása mellett az infláció által generált működési költségek növekedése és a béremelések hatása mérsékelt az első hat hónapban. A vezérigazgató kiemelte, hogy a hatékonyságjavító és egyéb intézkedések eredményeként az AutoWallis közel 600 millió forinttal magasabb EBITDA-eredményt ért el a második negyedévben a tavalyi év hasonló időszakához képest. 

Több mint 25 ezer autót adott el az AutoWallis fél év alatt

Az autókereskedelmi trendekkel kapcsolatban a vezérigazgatója hozzátette: miközben az EU-ban 1,9 százalékkal csökkent az új gépjárművek értékesítése, az AutoWallis releváns piacai 2–7 százalékos növekedési pályára álltak, jellemzően stabilizálódó infláció és lassan meginduló gazdasági növekedés mellett. 

A csoport által értékesített új és használt gépjárművek száma 3,4 százalékkal, 26 314 darabra emelkedett az év első hat hónapjában.

A nagykereskedelmi üzletág a tavalyi év azonos időszakához képest közel 3 százalékkal magasabb árbevételt (111,9 milliárd forint) ért el 3,7 százalékkal (részben egyszeri hatások miatt) kevesebb gépjármű értékesítése mellett, köszönhetően az értékesített gépjárművek összetétel-változásának, valamint az időközi árváltozásoknak. Az AutoWallis folyamatosan erősödő régiós szerepét mutatja, hogy a nagykereskedelmi üzletág értékesítésének már több mint fele tartósan külföldről származik. Az üzletág eredményességét az Opel márka első félévi gyengébb teljesítménye (amelynek oka részben két új modell késői gyártásba kerülése), valamint egyszeri hatás is csökkentette.

A kiskereskedelmi üzletág árbevétele elsősorban a korábban lezárt akvizíciók (a cseh Milan Král Group és NC Auto felvásárlása) hatására jelentősen (plusz 43 százalék), 119 milliárd forintra bővült, míg akvizíciók nélkül az üzletág árbevétele megközelítőleg az előző év azonos időszakának szintjén teljesített (plusz 4 százalék), valamivel alacsonyabb (mínusz 4 százalék) gépjármű-értékesítés mellett. Az utóbbi csökkenés az előző évi első negyedéves kiemelkedő gyártói kampányok – Suzuki, Toyota és Nissan – által okozott bázishatással magyarázható.

Harmadával nőtt a mobilitási szolgáltatásokból származó bevétel

A régió 17 országában 29 márkát képviselő AutoWallis csoport mobilitási szolgáltatások üzletágának árbevétele 32 százalékkal, 4,5 milliárd forintra növekedett a rövid távú autókölcsönzési szolgáltatást nyújtó Sixt kiemelkedő első féléves teljesítményének, valamint a flottakezelési szolgáltatások területén elért flottanövekedésnek köszönhetően.

 

Az AutoWallis csoport 2025 első féléves EBITDA-ja 8,1 milliárd forint volt, 10 százalékkal elmaradt az előző évitől, miközben az EBITDA-marzs 4,6-ről 3,4 százalékra csökkent. A bevezetett hatékonyságjavító és egyéb intézkedések hatására a társaság ugyanakkor az idei második negyedévben a tavalyinál közel 600 millió forinttal magasabb EBITDA-eredményt ért el, így az átmeneti megtorpanás nem veszélyezteti az AutoWallis stratégiájának megvalósulását. 

Az eladott áruk beszerzési értéke (ELÁBÉ) az árbevételnél kisebb mértékben, 20 százalékkal, 195,3 milliárd forintra növekedett, azaz az AutoWallis képes volt magas szintű bruttó árréstermelő képességét a korábbi bázisidőszaki 16,7 százalékról 17 százalékra növelni. 

A személyi jellegű ráfordítások 35 százalékos emelkedése elsősorban az akvizíciók hatására közel 30 százalékkal bővülő létszámnak (a csoport átlagos létszáma 362 fővel 1413-ra emelkedett a tavalyi év azonos időszakához képest a teljeskörűen konszolidált vállalatok esetében), valamint a munkaerőpiac változásai miatt alkalmazott béremeléseknek köszönhető. A pénzügyi bevételek és ráfordítások értéke 2025 első fél évében mínusz 1,5 milliárd forint volt, a 2024-es bázisidőszakhoz képest 39 százalékkal volt kevesebb a ráfordítás. A kamatráfordítások állománya elsősorban a 2024 második felében felvett, akvizícióhoz kapcsolódó hitel, valamint a tavaly decemberben kibocsátott kötvény kamata miatt növekedett. A realizált és nem realizált árfolyam-különbözetek eredményeként az AutoWallis közel 700 millió forint nyereséget számolt el az előző év azonos időszakának hasonló mértékű veszteségével szemben.

Ormosy Gábor, az AutoWallis csoport vezérigazgatója az eredmény értékelésekor elmondta, hogy az első fél év számait a korábbi időszakban lezárt akvizíciók és üzletfejlesztések hatása már pozitívan befolyásolta. Hozzátette: a társaság a növekedési stratégiájának megvalósításához szükséges akvizíciós és irányítási kompetenciáit javarészt kiépítette, annak költségei már terhelték az időszakot, miközben a tervezett dinamikus növekedés mérethatása a későbbre tervezett tranzakciókkal együtt jelentkezik majd teljes mértékben. 

A vezérigazgató hozzátette, hogy az AutoWallis tovább folytatja növekedési stratégiájának megvalósítását, vizsgálja a hazai és régiós akvizíciós és üzletfejlesztési lehetőségeket, valamint a korábbi tranzakciókban rejlő bővülési és szinergialehetőségek kiaknázását.

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.