BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Tömeges kitoloncolásra várhatnak a szíriai menekültek – több európai ország már döntött is

Európa több országában már felfüggesztették a menedékkérést a szíriai menekültek számára, Ausztriában pedig már előkészítik a kitoloncolási programot is. Németországban november elejéig több mint tízezer szíriai nyújtott be menedékkérelmet, melyeket most mind felfüggesztettek.

Az Egyesült Királyság és más európai országok bejelentették, hogy felfüggesztik a szíriaiak menedékkérelmét, miután Damaszkuszban megbukott az Aszad-rezsim, maga Bassár el-Aszad elnök pedig elmenekült az országból. Londonban a Belügyminisztérium szóvivője közölte, hogy „ideiglenesen szüneteltetik a szíriai menedékkérelmek elbírálását, amíg értékelik a jelenlegi helyzetet”.

Tömeges kitoloncolásra várhatnak a szíriai menekültek – több európai ország már döntött is
Tömeges kitoloncolásra várhatnak a szíriai menekültek – több európai ország már döntött is / Fotó: AFP

„Minden, menedékkérelmekkel kapcsolatos országjelentést folyamatosan felülvizsgálunk, hogy reagálhassunk az újonnan felmerülő kérdésekre” – tette hozzá a szóvivő. Annak ellenére megkezdődtek a határozott intézkedések, hogy egyelőre nem világos Szíria jövője, miután a fővárost már elfoglalták a lázadók, Aszad pedig Oroszországba menekült.

Ausztria már egy kitoloncolási programot is előkészített, nem csak a menedékkérést függesztette fel.

Szíriaiak a legnagyobb menedékkérő csoportot alkotják az országban, idén novemberig 12 871 kérelmet nyújtottak be. Az osztrák belügyminiszter, Gerhard Karner hozzátette: „Utasítottam a minisztériumot, hogy készítsen elő egy programot a rendezett visszatérésre és kitoloncolásra Szíriába.” További részleteket azonban nem közölt – írja a The Guardian.

Nem számíthatnak sok jóra a szíriai menekültek

Németország Európa legnagyobb szíriai diaszpórájának ad otthont, közel egymillió szíriai menekültet fogadott be az ország pusztító háborúja elől. Nancy Faeser belügyminiszter hétfőn kijelentette, hogy Aszad „brutális zsarnokságának” megdöntése sokak számára nagy megkönnyebbülést hozott. „Sok menekült, aki Németországban talált védelmet, most végre reménykedhet abban, hogy visszatérhet szíriai hazájába, és részt vehet az ország újjáépítésében” – nyilatkozta Faeser.

Ugyanakkor hozzátette, hogy „a szíriai helyzet jelenleg nagyon bizonytalan”, és a „labilis helyzetre” hivatkozva a szövetségi migrációs és menekültügyi hivatal döntést hozott az eljárások befagyasztásáról – több mint 47 ezer szíriai menedékkérelem vár elbírálásra. 

Európa-szerte gyorsan követték Németország példáját. 

A svéd migrációs ügynökség bejelentette, hogy szünetelteti a szíriai menedékkérelmek és kitoloncolások elbírálását. A francia kormány szintén fontolóra vette a jelenlegi menedékkérelmek felfüggesztését. Görögország is felfüggesztett körülbelül 9 ezer szíriai menedékkérelmet, míg Finnország, Norvégia, Olaszország, Hollandia és Belgium állítólag hasonló lépéseket tett.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.