A gázai fegyverszünet életbelépése előtt a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kormányzati szervekkel együttműködve egy magyarországi orvos hozzátartozóit menekítette ki az övezetből.
A heteken át zajló mentőakció a budapesti Liszt Ferenc repülőtéren ért véget. A két felnőtt lányával menekülő édesanya élete Magyarországon folytatódik – közölte a Máltai Szeretetszolgálat.
Az akció előkészítése heteken át zajlott, budapesti, ramallahi, izraeli, kairói hivatalos szervek és a Máltai Szeretetszoglálat együttműködésére volt szükség, hogy a három menekülő elhagyhassa a gázai övezetet.
Tavaly januárban a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nemzetközi segélyezés munkacsoportját azzal kereste meg a Szent Sír Lovagrend, hogy egy magyar állampolgár kér segítséget három hozzátartozójának a gázai övezetből való kijuttatásához.
Először a megélhetésükhöz szükséges forrást juttattak nekik közvetítők útján, majd a Deir-al-Balahból a rafahi határátkelőhöz történő fuvart szervezték meg. Ez idő alatt a konzulátus megadta a vízumot és tartózkodási engedélyt, hogy Budapestre jöhessenek, és a családegyesítés megtörténhessen.
Becslések szerint 2023 októbere és 2024 februárja között európai országok különböző szervezetei 3000 embert tudtak kihozni az övezetből.
Gázából akkor egyetlen határátkelő, Rafah vezetett ki, palesztin útlevéllel pedig csupán néhány távol-keleti országba lehet utazni. Csaknem egy hónapnyi megfeszített munkára, a budapesti, ramallahi, izraeli, kairói hivatalos szervek és a Máltai Szeretetszoglálat összehangolt, fegyelmezett együttműködésére volt szükség, hogy a három menekülő nő Rafahnál átléphesse a határt.
A háború kitörését követően hosszú időn át egyetlen átkelőn, Rafah településnél lehetett csupán kijutni. A határon, az észak-sínai műveleti területen a Máltai Szeretetszolgálat nemzetközi kapcsolatokért felelős vezetője, Solymári Dániel izraeli katonák gyűrűjében személyesen vette át a három érkező kísérését. Az asszonyok nem mozoghattak egyedül, minden hivatali eljáráshoz kísérő kellett melléjük, és hetvenkét órán belül el kellett hagyniuk Egyiptomot.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.