Közel 1500 darab hamis ruhát találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei egy bolgár teherautóban az M5-ös sztrádán.
Az egyenruhások az autópálya tengelysúlymérő állomásán vizsgálták át a bolgár tehergépjárművet. A jármű rakterében két palettára figyeltek fel, amelyeken árumegnevezésként „Roll Baskets” – azaz fonott kosarak szerepelt. A tételes vizsgálat során azonban kiderült, hogy szó sincs kosarakról.
A pénzügyőrök összesen 1448 darab jogsértő terméket foglaltak le, amelyek csaknem 60 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a jogtulajdonosoknak. Az ügyben iparjogvédelmi jogok megsértése bűncselekmény miatt indult eljárás.
A NAV kiemelt feladata, hogy kiszűrje a hamis termékeket a piacról, mert azok nemcsak a gazdaság szereplőinek okoznak jelentős károkat, hanem a vásárlókra nézve egészségi vagy minőségi kockázatot is jelenthetnek. A hamis ruházati termékek vagy lábbelik esetében előfordulhat, hogy olyan vegyi anyagok kerülnek az emberi szervezettel kapcsolatba, amelyek akár az egészségre is ártalmasak lehetnek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.