Szerdán érkezik a számlákra a 13. havi nyugdíj, ami összesen 535 milliárd forintba kerül a költségvetésnek. A juttatást a kormány 2021-től kezdte el fokozatosan visszaépíteni, de 2022-ben végül úgy döntöttek, hogy a tervezett kétheti juttatás helyett a teljes havi összeget kapják a nyugdíjasok.
A Magyar Nemzet összeállítása felidézte, hogy 2009-ben hogyan szüntette meg a 13. havi nyugdíjat a Bajnai-kormány. Mint ismert, Bajnai Gordon előbb a Gyurcsány Ferenc vezette kormányban vállalt többféle szerepet, majd annak bukása után vette át a kormányfői tisztséget, miután az országot csak a Nemzetközi Valutaalap, a Világbank és az Európai Bizottság hármasa mentette meg a csődtől.
A költségvetés problémáit pedig súlyos megszorításokkal igyekezett kezelni a kormány, mely nem kímélte az idősebb korosztályt sem. Bajnai Gordon programjában több más lépés mellett ezek szerepeltek:
Az akkoriban ellenzéki szerepe betöltő Fidesz elfogadhatatlannak tartotta a 13. havi nyugdíj és a közszféra 13. havi bérének megszüntetését, ahogy a családi pótlék, a gyed és a gyes mértékének csökkentését is, sőt a nem választások útján hatalomra került Bajnai-kormányt illegitimnek is tartotta.
Az Országgyűlés végül 2009. május 11-én az MSZP és az SZDSZ képviselőinek támogatásával megszavazta a nyugdíjasokat hátrányosan érintő javaslatokat. Az akkori számítások azt mutatták, hogy a nyugdíjakat érintő megszorításokkal 2009-ben száz, míg 2010-ben több mint 280 milliárd forintot vettel el az idősektől.
Az összeg legnagyobb tétele a 13. havi nyugdíj megszüntetése volt, amely 2009–2010-ben összességében 160 milliárd forintos juttatást jelentett volna.
Amikor 2022-ben visszaállították a teljes 13. havi nyugdíjat, Orbán Viktor miniszterelnök elmondta, hogy ezzel a lépéssel eltörlik a Gyurcsány–Bajnai-korszak szomorú örökségét. Az általa vezetett kormány 2010-ben arra tett ígéretet, hogy megőrzik a nyugdíjak értékét. Ez ennél jobban is sikerült, hiszen mára a nyugdíjak reálértéke 20 százalékkal nőtt is, nominálisan pedig több mint a duplájára emelkedett a juttatás. Az idei költségvetés nyugellátásokra és nyugdíjszerű ellátásokra összesen 7200 milliárd forintot fordít (ebből nyugellátásra 6545,7 milliárd forintot).
Orbán Viktor a közelmúltban a Kossuth rádióban arról beszélt, hogy Brüsszel el akarja venni 13. havi nyugdíjat, és az ellenzéki pártok mögött álló közgazdászok is rendszeresen támadják a juttatást. A kormányfő szerint azonban meg kell védeni a 13. havi nyugdíjat. Mint monda, a 13. havi nyugdíj lelki, pszichológiai, politikai, és csak ezeket követően gazdasági kérdés.
Magyar Péterék programíró csoportjában eközben arról beszélnek, hogy a 13. havi nyugdíjat el kellene törölni, sőt a nyugdíjat sem kellene kiutalni, de legalábbis meg kellene adóztatni ezt az ellátási formát. A Tisza Párt körül csoportosuló holdudvar gondolati világától az idősek halálának kívánása sem áll távol, akárcsak más ellenzéki vezetők ők is úgy látják, hogy a nyugdíjasok tömeges elhalálozásával a kormánypárt szavazóinak száma jelentősen csökkenne.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.