A napokban látott napvilágot egy videó, amely a Tisza Párt egyik rendezvényén készült. Az eseményen a párt programírójaként dolgozó Petschnig Mária Zita a 13. havi nyugdíj eltörlését vetette fel. Most újabb előadáson beszélt erről – írta a Magyar Nemzet.
A belvárosi Szabadegyetem február 4-i előadásán gúnyosan kinevette a kormány intézkedését.
Mindenféle örömüzenetet össze kell szedni a kormánynak, de hallottuk, hogy kifizetik a 13. havi nyugdíjat mindenképpen, ellentétben azzal, amit ugye Brüsszel akar, meg egyes közgazdászok Magyarországon akarnak
– fogalmazott, nevetségesnek nevezve a kormány intézkedését.
A 13. havi nyugdíj megtámadásáról szóló értekezés már csak azért sem érhet meglepetésként jóformán senkit sem, mert Petschnig kijelentései egybevágnak a Manfred Weber vezette Európai Néppárt és a háború-, illetve bevándorláspárti brüsszeli elit politikájával.
Petschnig Mária Zita egy másik rendezvényen korábban már kifejtette véleményét a 13. havi nyugdíjról. Akkor felolvasott egy hozzá érkezett kérdést: „Mi a véleménye arról, hogy a 13. havi nyugdíj helyett 13. havi átlagnyugdíjat kapjon minden nyugdíjas? Tehát az összes kifizetett nyugdíjat osztva a nyugdíjasok számával.”
Az ellenzéki közgazdász szerint ez jobb lenne, mint a mai rendszer.
„Ez igazságosabb lenne, mert nem lehet azt mondani, hogy a 13. havi nyugdíj közvetlenül a munkavégzéshez kapcsolódik, az már egy külön tészta, tehát ott egy átlagnyugdíjat kap egy kisnyugdíjas. Az neki valami fölzárkózás, és a nagynyugdíjas meg nem kapja meg azt az őrült nagy nyugdíjat, amivel egyébként se tud mit kezdeni” – hangzik el a felvételen.
Kormányszóvivő: a Tisza Párt kisemmizné a nyugdíjasokat – Gyurcsányék hagyatékát viszi tovább Magyar Péter
Az előző baloldali kormányok megpróbálták elvenni a 13. havi nyugdíjat, és most ugyanezt tervezi az ellenzék. Vitályos Eszter szerint a Tisza Párt megtakarításnak nevezi azt, hogy Magyar Péter egyszerűen nem szereti az időseket.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.