Kétmillióba kerülő kétszázas, visszaütött a román Schengen, megtaláltuk az első Mere-áruházat
Megvadultak a magyar pénzgyűjtők, akik egymásra taposva licitálnak egy különleges, kétszáz forintos próbaveret-gyűjteményre, amely jelenleg 2 millió fölötti összeghatárnál jár – írta a Dívány.

A szóban forgó próbaveret-gyűjtemény hat darab, kapszulába rejtett, patinás kétszázforintost tartalmaz, melyeket 1992-ben, 1993-ban és 1994-ben készítettek. Az érmék korábbi verzióin a Magyar Nemzeti Bank egykori épületének sziluettje, illetve az akkori jegybankelnök és alelnökök aláírása, míg a két, 1994-ben készült példányon Deák Ferenc képmása látható.
A fém kétszázasoknak ráadásul 50 százalékos az ezüsttartalma, mivel abban az időszakban példátlan módon az egész világon csak hazánkban voltak forgalomban ezüsttartalmú érmék.
Schengen: máris visszaütött a román csatlakozás – csődbe mennek a cégek a magyar határnál
A nyugati határ menti városok üzletesei egyaránt panaszkodnak, nagyjából 70 százalékkal zuhant a forgalmuk, az elmúlt hónapokban – írja a Digi24.ro. Tény, hogy Románia schengeni csatlakozása miatt megszűntek a kilométeres sorok a nyugati határnál.
A helyiek számára hátrány, hogy beléptek Schengenbe, mert senki sem vált valutát, üresek az éttermek is. Mircea Onea nagylaki polgármester szerint a forgalom csökkenése, egyes kereskedelmi cégek csődje is negatív spirált indít majd el. Ugyanis a helyi költségvetésnek bizonyosan csökkennek a bevételei.
A helyi hatóságok szerint javíthatna a csőd szélén álló Nagylak helyzetén, ha megnyitnák az A1-es autópálya felé.
A könnyebb ingázás lehetősége, pontosabban a schengeni övezethez csatlakozás Békés vármegye ingatlanpiacára is kihat, mivel a házak olcsóbbak, mint a román oldalon, keresletnövekedés várható 2025-ben.
Ausztria döntött: lebontják a világhírű hidat, amelyen több ezer jármű halad át naponta
Az osztrák A13-as (Brenner) autópálya rendkívül nagy forgalmi terhelésnek van kitéve, ezért jelentős munkálatok alá kell vetni, így például fel kell újítani a Lueg hídat, ami már január eleje óta okoz forgalmi fennakadásokat Ausztriában – írja az Auto Motor Sport. Az Osztrák Autópálya-Kezelő Rt. (Asfinag) a híd kora és a terhelése miatt úgy döntött, hogy az Európa hidat lebontják, és teljesen új épül helyette. A Wipptal 2029 és 2047 közötti építési programjának koncepciója szerint az új híd építése 2040-ben kezdődik, és várhatóan négy évig tart. Az építési módszer és az építési szakasz forgalmi irányításának részleteit még nem véglegesítették.
Orosz bolt Magyarországon: megtaláltuk az első Mere áruházat – egyre több a kérdőjel
Az Országos Kereskedelmi Nyilvántartásban (oknyir.kh.gov.hu) szerepel egy Mere áruház, méghozzá Nyíregyházán. A rendszer információja szerint a bolt a városban a Pazonyi út 21. szám alatt áll, még nyitvatartása is van. A Google utcakép adatai alapján a Magyar Nemzet azt írja, hogy ez valóban egy kereskedelmi egység, de nem tűnik boltnak, sokkal inkább egy ipari területen álló kereskedelmi létesítménynek, amely nincs logózva, nem található meg rajta a Mere áruházlánc egyetlen arculati eleme sem. Emiatt kérdés, hogy ez a létesítmény valóban az orosz Mere lánchoz tartozik-e.
A nyíregyházi üzlet mérete 1100 négyzetméter, ami passzol a diszkontlánc egységeihez. Az üzemeltető magyar céget 2022-ben alapították, a fellelhető céginformációk szerint eddig nem működött, és összesen 3 millió forint saját tőkéje volt, tavaly augusztusban azonban a jegyzett tőkéje 121,5 millió forintra ugrott.
Ferihegyi repülőtér: teljesen megváltozik a forgalmi rend – heteken belül nem hajthatnak be az autók
Megkezdődött a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér kettes termináljához vezető híd felújítása, mely várhatóan 2025 júniusában ér véget. A munkálatok megkezdésének időpontjától az érkezési szinten sávzárásokra és terelésekre kell számítani. 2025. február 20-tól konkrét forgalmi változások lépnek életbe – közölte a repülőtér hétfőn a Facebook-oldalán.
A repülőtér indulási szintjén csak dedikált forgalom közlekedhet, többek között az utasok sem hajthatnak fel autóval. A szerződött partnerek is csak a maximum 9 fős – sofőrrel együtt – kisbuszokkal tudnak behajtani a ki- és beszállítás idejére.
A tervek szerint 2025. júniusáig a 100E busz végállomása új helyszínre, az érkezési szint külső ívére kerül át. A 200E busz a felújítás ideje alatt a megszokott megállóban áll meg.
A korlátozások miatt az indulási szinten megszűnik a parkolási lehetőség, az érkezési szinten pedig csökken a parkolók száma. A repülőtér felújítása várhatóan 2025 júniusában ér véget.

