Az Oroszországgal szembeni újabb európai uniós szankciós csomag Magyarország számára leginkább könnyítéseket tartalmaz, mind a kőolajtermékek, mind a Barátság vezeték működése, mind pedig a budapesti metró fenntartása tekintetében – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán New Yorkban.
Hiába bizonyosodott be az elmúlt három év során, hogy az Európai Unió Oroszországgal szembeni szankciói nem működnek, ráadásul komoly károkat okoznak, a közösség lengyel elnöksége és a brüsszeli bürokraták számos tagállam lelkes támogatása mellett, „fittyet hányva az új realitásra” további büntetőintézkedéseket fogadtak el.
Ez a szankciós csomag azonban Magyarország esetében könnyítéseket tartalmaz. Kiharcoltuk, hogy a 16. szankciós csomag tegye lehetővé azt, hogy a Mol által importált, majd a Slovnaft pozsonyi finomítójában feldolgozott orosz kőolajból származó termékeket ezentúl Magyarországon is fel lehessen használni, nagymértékben javítva ezzel Magyarország energiabiztonságát.
„Kiharcoltuk azt is, hogy a Barátság kőolajvezeték karbantartásához szükséges eszközök is kikerüljenek a szankciós rezsim alól. Különösen fontosak azok az eszközök, amelyek a vezeték nemzetközi mérőállomásának fenntartásához, illetve karbantartásához szükségesek. Így tehát biztosítottuk, hogy a Barátság kőolajvezeték a jövőben is működőképes lesz fizikailag a kőolaj szállítására, tehát még egy lépést tettünk az energiabiztonságunk javítása érdekében” – folytatta.
Üdvözölte, hogy sikerült azt is elérni, hogy a budapesti 3-as metró karbantartásához és garanciális javításához szükséges munkákat is el lehessen végezni. Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy bár számos európai vezető szankciós csomagot akart, hazánk szempontjából ez inkább egy „könnyítő csomag¨ mind a kőolajtermékek, mind a kőolajvezeték működése, mind pedig a budapesti metró fenntartása tekintetében.
„Emellett egyébként huszonhét személynek és szervezetnek a szankcionálását megakadályoztuk. Kirill pátriárkát újra szankcionálni akarták, mi ezt megakadályoztuk, mert ha egyházi vezetőket helyezünk szankciós listára, akkor elvesztjük azt a lehetőséget, hogy maguk az egyházak járjanak közben a béke érdekében” – tájékoztatott.
„Megakadályoztuk azt is, hogy az Orosz Olimpiai Bizottságot, illetve két orosz futballcsapatot szankciós listára helyezzenek, mert az már mégiscsak nevetségessé tette volna az egész Európai Unió működési mechanizmusát, ha a világ távoli pontjain azt olvasták volna, hogy az Európai Unió az ukrajnai háború miatt orosz focicsapatokat szankcionál” – fűzte hozzá.
A miniszter úgy fogalmazott, hogy
a magyar kormány az EU „maradék becsületét mentette meg ezzel a blokkolással”.
„A szankciós politikának azonban az ideje lejárt, egy új valóság alakult ki, hiszen az Egyesült Államok és Oroszország egyeztetései egészen biztatóan alakulnak, és őszintén reméljük, hogy az amerikai–orosz kapcsolatok a jövőben úgy fognak javulni, hogy ezt az egész szankciós politikát el lehet majd felejteni” – összegzett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.