BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A filmipar óvatosan közelít a mesterséges intelligenciához – azonban hamarosan megkerülhetetlen lesz

Pár éven belül már nézhetünk mesterséges intelligenciával készül filmeket. A nagy stúdiók egyre többször alkalmaznak MI-modelleket.

A hollywoodi filmstúdiók óvatosan bánnak vele, miközben a közösségi média szereplői már aktívan használják a generatív mesterséges intelligenciát (MI) a tartalomgyártásban. 

Emma
A filmipar óvatosan közelít a mesterséges intelligenciához / Fotó: Photo12 / AFP

A Deloitte elemzői szerint a tartózkodó magatartás hátterében elsősorban a technológia éretlenségével összefüggő, szerzői jogi és anyagi okok húzódnak meg. Ugyan a filmgyártásban is kísérleteznek, az MI ma inkább üzleti területen nyújthat segítséget a nagy stúdióknak.

A vezető filmstúdióknak egyre több gondot okoznak a növekvő gyártási, működési és marketingköltségek, miközben a közösségi médiával, a felhasználói tartalmakkal és a videójátékokkal is meg kell küzdeniük a fogyasztókért és a bevételekért. 

Az elemzők szerint bár az MI a kép, hang és videókészítésben dinamikusan fejlődik, hollywoodi szintű nagy produkciók létrehozására ma még alkalmatlan. Részben ezen okok miatt a Deloitte előrejelzése szerint idén az Egyesült Államok és az Európai Unió meghatározó tévé- és filmstúdiói továbbra is óvatosan alkalmazzák az új technológiát. 

A tartalomgyártásban költségvetésük legfeljebb 3 százalékát fordítják erre a célra, miközben több mint kétszer ennyit költenek pénzügyi mutatóikat és piaci helyzetüket javító MI-alapú eszközökre.

„A független alkotók és a közösségi médiaplatformok szabadabban kísérletezhetnek, ezért gyorsabban tudják beépíteni az MI-t. Ez versenyelőnyt biztosít számukra a nagy filmvállalatokkal szemben. A nagy stúdióknak ugyanis megoldást kell találniuk a technológia által generált tartalmak jogi kérdéseire is. A ma használt modellek nyilvános, más alkotók által létrehozott tartalmakra épülnek, így kérdéses, hogy a segítségükkel létrehozott filmek önálló műveknek tekinthetők-e. Ez pedig akadályozza a forgalmazásukat” – mondta Bakos Márton, a Deloitte technológiai tanácsadás üzletágának szenior menedzsere.

Bár a mesterséges intelligencia által felhasznált tartalmak mennyisége miatt a jogsértés megállapítása nehéz, mivel a jogi határok még kialakulóban vannak, a szellemi tulajdonuk védelmére törekvő nagy stúdiókat óvatosságra inthetik független szerzők által indított, már folyamatban lévő perek. 

Az MI-szolgáltatók abban érdekeltek, hogy termékeik fejlesztéséhez felhasználhassák a filmstúdiók anyagait. 

A konfliktust az okozza, hogy utóbbiak a filmekből, szellemi tulajdonukból élnek, így azokat nem vagy csak rendkívül drágán adnák át. Ez pedig jelentősen megemelné az MI-cégek amúgy is magas költségeit. 

Pár éven belül már nézhetünk mesterséges intelligenciával készül filmeket

„Az érdekellentéteket és a jogi aggályokat is enyhítené, ha a stúdiók a saját szellemi alkotásaikra alapozva építenének saját MI-modelleket. Ez ma azonban vállalhatatlanul nagy, 

becslések szerint akár 100 milliárd dolláros költséggel járna. Ez az összeg pedig a folyamatosan jelentkező fejlesztési igények miatt tovább emelkedhet”

– mondta Zaránd Miklós, a Deloitte technológiai tanácsadás üzletágának partnere.

A stúdiók inkább az MI üzleti felhasználási lehetőségeire összpontosítanak, nem a tartalomgyártásra. Ilyenek a szerződésekkel, munkaerő-gazdálkodással, könyveléssel, értékesítéssel, promócióval kapcsolatos feladatok. 

Továbbá az MI segítségével felgyorsíthatják a forgatókönyvek feldolgozását, a forgatási helyszínek előzetes feltérképezését, a gyártási terv előkészítését, vagy javíthatják az archív anyagok felhasználásának hatékonyságát is.

„Egy éve még álomszerűnek tűnt, hogy 2030-ra elkészüljön az első nagyrészt MI által készített sikerfilm. A fejlődés tempóját elnézve ez ma már egyre inkább elérhetőnek tűnik, annak ellenére is, hogy egyes stúdiók már most is alkalmaznak a fordítás és a szinkron minőségét javító modelleket” – jegyzi meg Gercsák Csilla, a Deloitte technológiai tanácsadás üzletágának menedzsere.

A nagy stúdiók egyben nagyvállalatok is, amelyek egyre többször alkalmaznak mesterségesintelligencia-modelleket hatékonyságuk növelésére, ügyfélszerzésre.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.