Szigorítás az úrvezetőknek, de könnyebb lesz hivatásos jogosítványt szerezni
Elfogadta a vezetői engedélyek reformját az Európai Parlament. Szigorúbb feltételekkel kell számolniuk a kezdőknek: többek közt bevezetik a próbaidőt, és csökkentik az alkoholtűrés határait. Mindez a közúti közlekedés biztonságát hivatott növelni, továbbá orvosolnák a hivatásos gépjárművezetők hiányát az Európai Unióban – írja a Magyar Nemzet.

Kísérővel vezethetnek kamiont a 17 évesek
Kiemelt eleme az európai reformcsomagnak a frissen jogosítványt szerzett vezetők kétéves próbaideje. A próbaidő alatt a közlekedési szabályok szigorúbb változata érvényes rájuk, például alacsonyabb alkoholos befolyásoltsági határérték és súlyosabb büntetések az agresszív vezetésért.
A döntéshozók a közlekedésbiztonság növelése érdekében nagyobb hangsúlyt fektetnek a felkészítésre: a vezetési vizsgák kiterjednek majd a gyalogosokra,
a kerékpárosokra és a rolleresekre leselkedő kockázatok felismerésére,
a vakfoltok kezelésére, a vezetéstámogató rendszerek használatára, valamint a rossz időjárási körülmények közötti biztonságos közlekedésre.
A 17 évesek kísérő jelenlétében, gyakorlott sofőr mellett tapasztalatot szerezhetnek a kamionvezetés terén. Az úgynevezett „kísért vezetéses” rendszer célja, hogy az érdeklődő fiatalok még a hivatalos jogosítvány megszerzése előtt megismerkedhessenek a hivatásos sofőri hivatással.
Jön a digitális jogosítvány
Megújul az adminisztráció is: 2028-tól az EU egész területén egységes digitális jogosítványt vezetnek be, amelyet a digitális pénztárcában lehet tárolni. A digitális változat már jelen van Dániában, Spanyolországban és Németországban, de mostantól egységes formátumot alakítanak ki. Ennek ellenére a tagállamok továbbra is biztosítják a fizikai jogosítvány lehetőségét azoknak, akik olyan országokba utaznak, ahol a digitális rendszer nem elérhető.
A jogosítvány kiadásához és megújításához kapcsolódó egészségügyi ellenőrzésekre is új elvek vonatkoznak majd. A tagállamoknak lehetőségük van dönteni arról, hogy
kötelező orvosi vizsgálathoz kötik-e a jogosultságot, vagy elegendőnek tartják az önbevalláson alapuló alkalmassági nyilatkozatot.
Fókuszban a sofőrhiány és a biztonság
Kettős cél vezérli a reformokat: a közlekedésbiztonság fokozása és a teherautó-sofőrök számának növelése. Az EU Vision Zero elnevezésű stratégiája értelmében 2030-ra felére kell csökkennie a közúti balesetek halálos áldozatai számának, 2050-re pedig a cél: zéró halálos áldozat az utakon.
Az EP jelentős lépést tett annak érdekében, hogy eltűnjenek azok az akadályok, amelyek megnehezítik a fiatal uniós állampolgárokat a hivatásos sofőri pálya választásában
– jelentette ki Raluca Marian, az International Road Transport Union uniós érdekképviseleti igazgatója. A cél a helyi fiatalok és nők bevonzása – mondta –, de a helyi munkaerő mellett harmadik országbeli sofőrökre is szükség lesz.


