BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Rácz Jenő sürgősen embert keres a balatoni luxuséttermébe – Itt a lista: ezek a magyar cégek adják a legtöbb fizetést a dolgozóiknak – heti összefoglaló

Újabb éttermet nyitott a Michelin-csillagos séf, ezúttal a Balatonnál. Rácz Jenő máris munkatársakat keres, bár kevés helyen elérhető, nem álom a havi nettó kétmilliós bér. Oroszország közölte Magyarországgal, mi a terve a földgázzal és a kőolajjal. Sokat sejtető nyilatkozatot adott ki az USA külügyminisztériuma. Heti összefoglaló.

A nyári szezon kezdetén, május 29-én szombaton nyitott meg az Ypsilon Étterem by Rácz Jenő, a Balaton egyik legexkluzívabb kikötőjében, az alsóörsi Ypsilon Yacht Club területén. A Konyhafőnök című gasztroreality műsorban ismerté vált, Michelin-csillagos séf, Rácz Jenő új éttermének különlegessége nem csupán a Balaton-parti elhelyezkedése, hanem az is, hogy a séf egy új arcát mutatja meg, ugyanis ezúttal a házias ízek kerülnek főszerepbe.

rácz jenő
Rácz Jenő jónak mondható fizetést kínál, emellé minőségi munkát vár el
Fotó: Nagy Lajos / Veszprém Megyei Napló 

Az étterem által közzétett felhívásban kiemelték, hogy

nem fine dining helyről van szó, így a bisztro-étterem tapasztalat tökéletesen elég

 a beugrós munkavállaló részéről. A feladatok listája azonban kicsit hosszabb, ezeket a posztból idézzük:

  • Süss álomfinom palacsintát állandó minőségben (nyugi, hortobágyihoz kell)!
  • Boldogulj a lazaccal önállóan a prepptől a sütésig!
  • Ha eléd teszünk 120 darab kacsacombot tisztítani, ne rohanj el!
  • Ha madártejben jó vagy, akkor a mi receptünk is menni fog simán!
  • Zöldségcentrikusak vagyunk, így lesz mit aprítani, blansírozni, pirítani!
  • Késed azért legyen! Dolgozz gyorsan, szeresd a melót!

A bejegyzésben kiemelték, hogy a munkaidő napi 11 óra (ami egyébként a vendéglátásban elég gyakori), a Michelin-csillagos séf ezért napi nettó 35 ezer forintos fizetést kínál, ami 3182 forintos órabérnek felel meg.

Itt a lista: ezek a magyar cégek adják a legtöbb fizetést a dolgozóiknak: nem álom a havi nettó kétmilliós bér

Sokan szeretnének egymilliónál is többet keresni, de nem mindenhol van rá lehetőség. A friss toplista első négy helyére azonban csak kétmilliós átlagfizetést adó magyarországi cégek kerülhettek.

Erre vonatkozóan állította össze friss Top10-es listáját a Forbes az Opten céginformációs szolgáltató elemző csapatának segítségével. A 2023-as pénzügyi beszámolók alapján készült lista azt mutatja, mennyit fordítanak a cégek fizetésekre, járulékokra, bónuszokra és egyéb juttatásokra egyetlen munkavállalóra vetítve. Az idei rangsorban tanácsadó cégek, IT-óriások, pénzügyi és energetikai vállalatok szerepelnek, de van köztük olyan is, ami sporttevékenységgel foglalkozik.

Oroszország közölte Magyarországgal, mi a terve a földgázzal és a kőolajjal

A kőolaj- és földgázszállítások hosszú távú szerződéses kerete adott, az infrastruktúra adott, az oroszok továbbra is teljesítik a szerződéses kötelezettségeiket – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel folytatott telefonos egyeztetése során. Leszögezte, Magyarország nem adja fel a békepárti álláspontját, ahogyan nem adja fel az energia-együttműködését sem Oroszországgal, még akkor sem, ha az ukrajnai háború a reméltnél jobban elhúzódik. 

A politikus kifejtette, hogy hazánknak kulcsfontosságúak az orosz energiahordozók, ugyanis ezek révén lehet biztosítani azt, hogy a magyar családok fizessék a legalacsonyabb rezsiköltségeket Európában. Aláhúzta: ha az Európai Bizottság elvágja a magyar–orosz energia-együttműködést, akkor azzal azt éri el, hogy a magyar családoknak kétszer-háromszor annyit kell majd fizetniük a rezsiért, mint kellett eddig, ami elfogadhatatlan.

Lengyel elnökválasztás 2025: máris lett következménye Nawrocki győzelmének

Ahogy az a korábbi példák alapján a konzervatív győzelmet követően várható volt, ütötték a lengyel eszközöket a befektetők. A WIG 20 tőzsdeindex közel 2,5 százalékos esésben, a bankpapírok 5 százalékos mínusszal reagáltak Nawrocki kulcsfontosságú sikerére, egyben liberális ellenfele, Trzaskowski bukására. A zloty mélyrepülésben volt az euróval és a forinttal szemben is. A háttérhez hozzátartozik a politikai szál, az elnök ugyanis más politikai táborból érkezik, ami azt jelenti, hogy valószínűleg blokkolni fogja a (lengyel) kormány kezdeményezéseit, ez pedig nem jó helyzet a piac számára – mondta Robert Maj, az Ipopema Securities elemzője.

Küszöbönáll Amerika nagy bejelentése Magyarországról, amit olyan régóta várnak: sokat sejtető nyilatkozatot adott ki az USA külügyminisztériuma

A magyar és az amerikai kormány közös célként fogalmazta meg a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok mélyítését és az együttműködés kiterjesztését a nukleáris iparban. „Az elmúlt tíz esztendő legjobb nyugati politikussal folytatott tárgyalását bonyolítottam az imént telefonon Christopher Landauval, az Egyesült Államok külügyminiszter-helyettesével. Fantasztikus beszélgetés volt!” – jelentette be Facebook-oldalán Szijjártó Péter magyar külügyi és külgazdasági miniszter még szerdán.

Szijjártó Péter beszámolt arról, hogy az Egyesült Államok külügyminiszter-helyettesével számos téren egyetértettek, míg az amerikai tárca az üzleti lehetőségek magyarországi növelésére célzott. Hasonlóan a magyar miniszterhez, az amerikai külügyminisztérium is arról számolt be, hogy a telefonbeszélgetésen megegyeztek „a nemzeti szuverenitás támogatása és a kereskedelmi kapcsolatok bővítése iránt elkötelezettségről, különös tekintettel az amerikai üzleti lehetőségek magyarországi növelésére.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.