Akár hányinger, szédülés, émelygés, fejfájás is felléphet az arra érzékenyeknél, ha nagy hőmérséklet- vagy magasságkülönbségnek teszik ki a szervezetüket, a vérnyomásunk ugyanis ilyenkor reagál a környezetváltozásra. Barna István, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika főorvosa szerint az egészséges szervezet nagyon gyorsan adaptálódik, viszont a magas vérnyomással küzdő betegeknek azt javasolja, hogy a nyaralásra is vigyék magukkal a vérnyomásmérőt, hogy az esetleges ingadozásokat követni tudják, ehhez igazítva a gyógyszeradagolást – hívta fel a figyelmet hétfő reggeli közleményében a Semmelweis Egyetem.
Az emberi szervezet alapvetően 20–25 Celsius-fokos hőmérsékleten van egyensúlyi állapotban, ilyenkor működik optimálisan. Minden egyéb esetben vagy fokozott, vagy csökkentett hőtermeléssel, verejtékezéssel és egyéb módon kompenzál, hogy az egyensúlyi állapotot biztosítani tudja.
„Melegben kitágulnak az erek, ennek következtében csökken a vérnyomásunk, csökken a vese- és a máj vérellátása, így a vizelet mennyisége is, míg hidegben az erek összehúzódása vérnyomás-emelkedést eredményez. Egy egészséges ember szervezete nagyon hamar alkalmazkodik a megváltozott körülményekhez” – mondta a főorvos, és hozzátette:
A 25 fok feletti maximum-hőmérséklet és a hőmérséklet-ingadozás jelentős kockázati tényező, ilyenkor növekszik a szív- és érrendszeri betegségek, az akut vesebetegségek kialakulásának az esélye, és több a haláleset is.
Ha az erekben a nyomás változik, akkor a legváltozatosabb tünetek jelentkezhetnek a fejfájástól a szédülésen, a gyengeségérzésen át akár az ájulásszerű rosszullétekig. Ha lehetőségünk van rá, mérjük meg a vérnyomásunkat, mert hasonló tünetek jelentkeznek az alacsony és az emelkedett vérnyomásértéknél is. Bőséges folyadékbevitellel tudjuk segíteni a szervezetünket, a folyadékot elsősorban vízzel pótoljuk.
Barna István szerint a kezelőorvossal történt előzetes egyeztetés után a gyógyszert szedő betegnél akár a dózis változtatására is szükség lehet nagyobb hőingadozáskor, ugyanis melegfront alkalmával a vérnyomás leeshet, amit a szervezet „nagyon szapora szívműködéssel kompenzálhat”.
A főorvos rávilágított, hogy tanulmányok kimutatták: egy nagy afrikai homokvihar hatására is megnövekedhet a vérnyomás.
A fizikai aktivitás az egészséges embereknél 4-6 higanymilliméterrel csökkenti a vérnyomást, míg a magas vérnyomással élő betegeknél ez 6-7 higanymilliméter is lehet. Vagyis tiszta levegőn túrázás, kerékpározás, séta, jóga közben csak kedvező változások történnek, hiszen a mozgás hosszabb távon biztosítja a csökkentett vérnyomásértéket. Ha azonban valaki szervezete érzékenyen reagál a nagy hőmérséklet-különbségre, akkor érdemes egy-két napot hagyni az akklimatizálódásra a fizikai aktivitás előtt.
A Köpönyeg.hu időjárás-előrejelzése szerint a héten nagy hőmérséklet-ingadozás várható. Erősen gomolyfelhős lesz az ég, délnyugat felől több hullámban várható eső, zápor, zivatar. Főleg a keleti tájakon heves zivatarok is lehetnek felhőszakadással, jégesővel, szélrohamokkal.
Kedden erősen gomolyfelhős lesz az ég. Délnyugat felől több hullámban várható eső, zápor, zivatar. Főleg a keleti tájakon heves zivatarok is lehetnek felhőszakadással, jégesővel, szélrohamokkal. A szél zivatartól függetlenül megerősödik. Mindenhol véget ér a hőség: már csak 20-27 Celsius-fok valószínű.
Szerdán erősen felhős vagy borult lesz az ég, és sokfelé várható eső, záporeső, keleten még zivatar is lehet. Sokfelé lesz erős, néhol viharos az északnyugati szél. Mindössze 20 Celsius-fok körüli értékeket mérhetünk.
Csütörtökön a Dunántúlon már napos, gomolyfelhős, keleten még borongós idő várható. Keleten eleinte még eshet, majd ott is fokozatosan megszűnik a csapadék. Erős marad az északnyugati szél. 24-25 Celsius-fok köré melegszik a levegő.
Pénteken a napsütést gomolyfelhők zavarják, és elszórtan zápor is előfordul. Mérsékelten meleg idő lesz, 25 Celsius-fok körüli maximumokkal.
Szombaton folytatódik a gomolyfelhős, napos idő. Főleg északkeleten fordulnak elő záporok. Tovább melegszik az idő: délután már 22-29 Celsius-fok ígérkezik.
Borzalmas eredmény: ezek a termékek több százezer szívbetegséget okoztak világszerte
A nehezen lebomló ftalátok nagyon sok háztartási termékben megtalálhatók. Ezek a termékek több mint háromszázezer szívbetegséget okoztak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.