„A magyarok világosan kimondták, hogy nem kérnek az illegális migrációból, senki sem döntheti el rajtunk kívül, hogy kikkel akarunk együtt élni” – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Facebookon.
A tárcavezető azt a sajtóhírt kommentálta, miszerint Svédországban 280 tinédzserlány ellen folyik eljárás emberölés miatt.
„Tíz évvel ezelőtt olyan súlyú döntést hoztunk, amelynek jelentősége mára napról napra világosabb minden magyar számára. Hiába nehezedett ránk hatalmas nyomás, hiába tettek meg mindent az ellenfeleink, a magyarok világosan kimondták, hogy nem kérnek az illegális migrációból” – hangsúlyozta.
Hozzátette: senki sem döntheti el rajtunk kívül, hogy kikkel akarunk együtt élni, és semmilyen külső hatalom nem erőszakolhat ránk migránsokat. Leszögezte: a kormány nem akar no-go zónákat a nagyvárosokban és nem akar párhuzamos társadalmat.
„A migráció kérdésében egy ország egyszer hibázik, annak visszafordíthatatlan következményei lesznek. Ahol a gyenge kormányok gyenge vezetői beengedték a migránsokat, onnan soha többé nem lehet kirakni őket. A következmények pedig beláthatatlanok” – húzta alá.
Egy friss jelentés szerint Svédországban 280 tinédzserlány ellen folyik eljárás emberölés miatt. Megdöbbentő részleteket tártak fel a svéd ügyészek a svédországi bűnbandákról. Mint kiderült, egyre gyakrabban toboroznak tizenéves lányokat brutális bűncselekményekre, beleértve a bérgyilkosságokat is.
A németek tömegesen zsuppolnának haza afgánokat, százezer bűntényt követtek el Mutti Merkel óta
A német kormány közel áll ahhoz, hogy átfogó megállapodást kössön Afganisztánnal, a felek között Katar közvetít. Berlin célja az afgán állampolgárok kitoloncolásának gyorsítása. A német sajtó szerint 2015 és 2024 között Németországban több mint 108 ezer súlyos bűncselekményt elkövető afgán ellen emeltek vádat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.