Szijjártó Péter ilyet még nem látott: az EU legerősebb tagállama mindenki előtt megfenyegette Magyarországot – "Súlyos következményei lesznek"
Németország példátlan módon nyíltan megfenyegette Magyarországot az ukrajnai kőolajblokáddal kapcsolatos kormányzati álláspont miatt, a kormány azonban nem adja fel a nemzeti érdek képviseletét, és nem engedi, hogy az ukránok háromszorosára növeljék a magyar családok rezsiköltségeit – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben.

A minisztérium közlése szerint a tárcavezető az európai uniós külügyi tanácsülést követő sajtótájékoztatóján példátlannak nevezte azt, ami a találkozón történt, mondván, hogy egy nagyon durva, nyílt és szégyentelen fenyegetés hangzott el német kollégája részéről, aki arra figyelmeztette, hogy súlyos következményei lesznek annak, hogyha a magyar kormány nem adja fel a nemzeti érdekeket és továbbra sem szavazza meg az Ukrajna szánt 90 milliárd eurós hadikölcsön jóváhagyását, illetve az ország EU-csatlakozásához szükséges lépéseket.
"Ma mindenfajta köntörfalazás nélkül, nyíltan, egyenesen, világosan, nagyon durván fenyegetett meg minket a német külügyminiszter, hogyha nem adjuk fel a magyar nemzeti érdek képviseletét, ha nem adjuk fel az ukránok számára a fontos döntések blokkolását feltételek nélkül, akkor annak nagyon durva következményei lesznek Magyarországra nézve is" – mondta a politikus.
Mi nem adjuk fel a nemzeti érdek képviseletét, akárhogy is fenyeget a német külügyminiszter
– szögezte le. Majd elítélte, hogy Brüsszelben továbbra is háborús fanatizmus uralkodik, s úgy készülnek, hogy Európa hosszú távú jövője a háború lesz, az a várakozásuk, hogy idén még biztosan nem lesz béke Ukrajnában.
"Mivel a mai tanácsülést az ukrán külügyminiszter bejelentkezésével kezdtük, ezért én magam elsőként világossá tettem a magyar álláspontot. Magyarország ukrán olajblokád alatt áll, most már lassan ötven napja. Ennek az olajblokádnak kizárólag politikai oka van. A politikai ok pedig az, hogy Magyarországon is Zelenszkij akar kormányt alakítani – fogalmazott.
Politikai okok miatt álhatott le a Barátság
"Ez nagyon durva, nyílt beavatkozás választásba azért, hogy Magyarországon is Zelenszkij alakíthasson kormányt. Ugyanakkor az ukránok lebuktak. Lebuktak, hiszen mindenki számára, aki képes és hajlandó egy kicsit is józanul gondolkodni, világossá vált, hogy itt semmifajta műszaki vagy technikai oka nincsen annak, hogy ezen a vezetéken nem zajlik olajszállítás. Az ukránok hazudnak, mint a vízfolyás ebben a kérdésben" - vélekedett.
Szijjártó Péter kifejtette, hogy az ukrán rendszerüzemeltető vállalat először azt jelezte, hogy három napra van szüksége, utána még egy-két napra, aztán folyamatosan késleltették az indítást, míg végül beismerték, hogy politikai engedélyre várnak.
"Majd szombaton az ukrán rendszerüzemeltető vállalat tájékoztatót tartott Kijevben a nagyköveteknek, akiknek elmondták, hogy egy hónapra van szükségük. Ehhez képest ma az ukrán külügyminiszter a tanácsülésen már 42 napot mondott. Két nap különbséggel a rendszerüzemeltető 30 napot mond, a külügyminiszter meg 42 napot mond" – mutatott rá.
A miniszter arra is kitért, hogy a brüsszeli vonalat képviselő kollégái világossá tették, hogy szerintük nem jó az olcsó orosz kőolaj, és azt várják el, hogy inkább drágábban vásároljon Magyarország is.
Elmondta, hogy többen is kritizálták az orosz energiahordozók importjára vonatkozó amerikai szankciók felfüggesztését, az ukrajnai kőolajszállítás újraindítását néhányan szívességnek tartják, a magyarországi és a szlovákiai energiabiztonságot garantáló döntéseket pedig ócska kifogásnak minősítették.


