Itt a bejelentés: a Tisza-kormány kirúgta az első állami vezérigazgatót, ez az indoklás – "Olyan vezetőre van szükség, aki élvezi a személyes bizalmamat"
A mai napon felfüggesztem főigazgatói tisztségéből Krucsainé Herter Anikót, aki az elmúlt napokban napvilágra került, közpénzmilliárdok kiosztásával kapcsolatos ügyekért felelt Hankó Balázs utasításai alapján – közölte Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter Facebook odalán, kedden. Krucsainé Herter Anikó a Nemzeti Kulturális Alapot vezette.

A miniszter indoklásában leírta, hogy célul tűzte ki, hogy a tárcájához tartozó támogatások kezelése minden esetben átlátható és tisztességes legyen. Ehhez pedig szerinte olyan vezetőre van szükség, aki élvezi a személyes bizalmát és a magyar emberek bizalmát.
Belső vizsgálatot indítunk és a már zajló eljárások végéig kollégáimmal minden szükséges támogatást megadunk a hatóságoknak annak érdekében, hogy az összes érintett ügyben teljes körűen feltárják a felelősséget.
Az eredményekről tájékoztatást fogunk adni, illetve biztosítjuk a szervezet, azaz a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő (NKTK) zavartalan működését a vizsgálat alatt is. A magyar emberek joggal várják el, hogy a közpénzek sorsáról felelősen, átláthatóan és elszámoltatható módon szülessenek döntések. Ennek érvényt fogunk szerezni – tette hozzá.
A miniszter hétfőn közölte, hogy elrendelte a Nemzeti Kulturális Alap kifizetéseinek felfüggesztését.
Gyorsan eldőlt: ráfordul a 2026-os költségvetésre a Tisza-kormány, politikai alku készül Ursula von der Leyennel – már nézik, mit kell módosítani
Magyar Péter hétfőn a kormányülést követően egyéb témákról is tájékoztatott. Például arról, hogy megfeszített munkával augusztus végéig minden kérdést le lehet zárni a Magyarországnak járó európai uniós források ügyében.
Az ügyet kiemelt prioritásnak nevezve jelezte: a hétvégén levelet váltott az ügyben az Európai Bizottság elnökével, és ezekben a percekben kezdődik a tárgyalás a kormány tagjai és az EB péntekig Budapesten tartózkodó vezetői között.
Hangsúlyozta: egyetértettek Ursula von der Leyennel, a bizottság elnökével abban, hogy „ezeknek a pénzeknek a helye itt van, Magyarországon, a magyar embereknél, a magyar egészségügyi rendszerben, a magyar oktatási rendszerben, infrastruktúrában". Magyar Péter jelezte: mindkét fél mindent elkövet, hogy a jövő héten Brüsszelben alá tudják írni a politikai megállapodást, amely lehetővé teszi a nyitott kérdések lezárását.


