Foci-vb 2026: a tornára is árnyékot vet a közel-keleti háború – az utolsó pillanatban kapott furcsa csavart Irán részvétele
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a VilággazdaságFebruár végén az Amerikai Egyesült Államok és Izrael nagyszabású támadássorozatot indított Irán ellen. Donald Trump amerikai elnök gyors és sikeres háborúval számolt, azonban a közel-keleti konfliktus június közepén még javában tart, és egyelőre nem is látszik a vége. Ráadásul az iráni háború különös pikantériát ad a labdarúgó-világbajnokságnak is.

Irán labdarúgó-válogatottja rendszeres résztvevőnek számít a vb-ken. 1978-ban, 1998-ban és 2006-ban is szerepelt a sportág legnagyobb seregszemléjén, majd 2014 óta megszakítás nélkül kvalifikált, így idén sorozatban negyedszer, összességében hetedszer léphet pályára a világbajnokságon. Aminek idén a három észak-amerikai ország a házigazdája, így a nagy ellenség Egyesült Államok is. A sorsolás fintora, hogy bár Kanada és Mexikó is rendező, Irán a G csoportban kapott helyet, és mindhárom mérkőzését amerikai helyszínen kell lejátszania.
Mégsem kapnak jegyeket az irániak
A perzsa állam kizárása komolyabban fel sem merült, és sokáig úgy tűnt, hogy a szurkolóik is biztathatják a helyszínen válogatottjukat. Ez azonban jelen állás szerint mégsem következhet be. Az Iráni Labdarúgó-szövetség ugyanis kedden arról számolt be, hogy néhány nappal a világbajnokság kezdete előtt megvonták a számára biztosított jegymennyiséget, így azok a szurkolók, akik már korábban megtervezték és megszervezték utazásukat, nem tudnak részt venni csapatuk mérkőzésein – írta a Reuters.
A világbajnokság június 11-én, csütörtökön kezdődik. Irán az első két csoportmeccsét Los Angelesben játssza:
- június 15-én Új-Zéland,
- június 21-én Belgium ellen lép pályára,
- június 26-án pedig Seattle-ben találkozik Egyiptommal.
Az iráni szövetség a közleményében arról számolt be, hogy már megkezdte a mérkőzésekre szóló jegyek értékesítését, azonban végül nem tudja átadni a szurkolóknak.
„Mindez annak ellenére történt, hogy számos iráni futballszurkoló a hivatalosan bejelentett eljárás szerint már megtette a szükséges intézkedéseket a mérkőzések helyszíni megtekintésére. Az iráni szurkolók megfosztása a számukra jogszerűen és hivatalosan biztosított jegyektől ellentétes a nemzetközi sportversenyek szellemiségével, valamint a részt vevő országok közötti egyenlőség elvével” – áll az Iráni Labdarúgó-szövetség (FFIRI) közleményében.
A világbajnokságon részt vevő nemzeti szövetségek minden mérkőzésük jegyeinek 8 százalékát kapják meg, amelyeket saját szempontjaik szerint oszthatnak ki szurkolóiknak. A FFIRI nem nevezte meg, ki hozta meg a jegyek visszatartásáról szóló döntést, ugyanakkor felszólította a Nemzetközi Labdarúgó-szövetséget (FIFA), hogy tartsa magát a semlegesség, a méltányosság és a hatályos szabályok elveihez, és akadályozza meg, hogy pályán kívüli ügyek és a politika árnyékot vessenek a tornára.
A FIFA egyelőre nem kommentálta az esetet.
A világbajnokságot beárnyékoló háború
Irán világbajnoki szereplését hónapok óta bizonytalanság övezi. A szövetség tárgyalásokat folytatott arról, hogy a válogatott bázisát Arizonából Mexikóba helyezzék át, részben azért, mert bizonytalan volt, hogy a csapat tagjai megkapják-e az amerikai vízumokat, illetve egyre erősebbé vált Iránban az a vélemény, hogy a válogatott amerikai jelenlétét a lehető legkisebbre kell korlátozni.
Végül a hetekig tartó bizonytalanság után az Amerikai Egyesült Államok a múlt héten – mindössze tíz nappal Irán első mérkőzése előtt – valamennyi játékos számára kiadta a szükséges vízumokat, ugyanakkor a stáb több tagja nem kapta meg az engedélyt.
Egy amerikai tisztviselő pénteken a Reutersnek úgy nyilatkozott, hogy a kormányzat kiadta azokat a vízumokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy Irán részt vehessen a világbajnokságon.
A FIFA még korábban arról számolt be, hogy főtitkára, Mattias Grafström pozitív hangulatú és konstruktív megbeszélést folytatott Mehdi Tajjal, az iráni szövetség elnökével, miután a csapat megérkezett a torna idejére kijelölt bázisára.
„Most, hogy a csapat Mexikóban tartózkodik, a FIFA továbbra is párbeszédet folytat és együttműködik a FFIRI-vel, hogy a válogatott és a küldöttség számára pozitív élményt nyújtson a világbajnokság” – fogalmazott Grafström közleményében.
A tengerentúlon is elhúzódhat a konfliktus
A helyzet még kacifántosabbá válhat, ha az iráni csapat továbbjut a csoportkörből. Erre ugyan korábban még sosem volt példa, azonban 2026-ra a világbajnokság mezőnyét 32-ről 48 csapatosra bővítették, így a 12 csoportból az első és második helyezettek mellett a nyolc legjobb csoportharmadik is bejut az immár 32 válogatottat felvonultató egyenes kieséses szakaszba. A G csoportból a papírforma szerint Belgium kiemelkedik, azonban Egyiptom, Új-Zéland és Irán között várható versengés a továbbjutó helyekért. Ha az irániak első vagy második helyen jutnak tovább, akkor a következő meccsüket is az Egyesült Államokban játsszák, ha csoportharmadikként kerülnek a legjobb 32 közé, akkor vagy maradnának az USA-ban, vagy Kanadába kellene utazniuk a meccsükre.
Még további menetelés már hatalmas bravúr lenne Irán részéről. Az biztos, hogy a világbajnokság döntőjét július 19-én, New Jersey-ben, a hivatalosan 82 500 néző befogadására alkalmas MetLife Stadionban rendezik. Azonban az, hogy a perzsa állam válogatottja eljusson odáig, nagyobb csoda lenne, mint az, ha megszületne az iráni háborút lezáró béke a vb kezdetéig.


