BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Dánia felülbírálja az oltási kampányát

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A Johnson & Johnson és az AstraZeneca vakcinák kizárását vizsgálják.

A dán kormány felkérte az egészségügyi hatóságokat, hogy vizsgálják felül azt a korábbi döntést, miszerint nem alkalmazzák az AstraZeneca és a Johnson & Johnson (J&J) leányvállalata, a Janssen által előállított koronavírus elleni vakcinákat az ország oltási kampányában – közölte Magnus Heunicke egészségügyi miniszter hétfőn a közszolgálati rádiónak nyilatkozva.

A kérés oka, hogy az oltási kampány a tervekhez képes két héttel, vagyis szeptember végéig elhúzódhat. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy

mindenekelőtt a J&J vakcina újbóli alkalmazásáról lenne szó.

A helyi sajtó nem sokkal korábban számolt be erről a kormányzati elképzelésről hozzátéve a késlekedés az oltási kampányban a vártnál kevesebb Moderna-vakcina érkezésével magyarázható.

Fotó: Davide Bonaldo / Controluce / AFP

A dán TV2 televízió szerint a kormány tervezett intézkedésének hátterében az a szándék áll, hogy mielőbb immunizálhassák a lakosságot.

A koppenhágai vezetés ezen felül a vakcinát használó más országokban szerzett újabb tapasztalatokkal indokolta kérelmét.

A dpa német hírügynökség felidézte, hogy néhány napja lépett életbe az a kormányrendelet, amely lehetővé teszi az említett készítmények önkéntes alapon történő felhasználását magánrendelőkben előzetes orvosi konzultáció mellett. A J&J és az AstraZeneca oltóanyagai ez esetben is ingyenesen elérhetőek.

Dánia az első ország volt, amely május 3-án úgy döntött, hogy leállítja a J&J oltóanyagának használatát azzal az indokkal, hogy előnyei nem múlják felül a lehetséges mellékhatások kockázatait a beoltottaknál.

A skandináv ország április 14-én – az Európai Unió tagállamai közül elsőként – teljesen leállította az AstraZeneca gyógyszergyár koronavírus elleni oltóanyagának használatát. A két készítmény esetében azonos az indoklás:

ezek a vakcinák nagyon ritka esetben agyi vérrögképződéssel járhatnak.

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) április 20-án közölte, hogy lehetséges a kapcsolat a J&J készítménye és a rendkívül ritka vérrögképződéses esetek között, amelyeket az Egyesült Államokban immunizált személyeknél mutattak ki.

Fotó: Frank Hoemann / Sven Simon / dpa / AFP

Az EMA szerint ugyanakkor a J&J és az AstraZeneca esetében is az oltások előnyei továbbra is felülmúlják a lehetséges mellékhatások kockázatait.

Dániában a járvány kitörése óta 281 227 fertőzöttet azonosítottak, akik közül 2516-an hunytak el a kórban. Az ország március elejétől, a járványgörbe ellaposodásával óvatosan megkezdte az újranyitást. A csaknem hatmillió lakosú országban 2,1 millióan kapták meg valamelyik vakcina legalább első dózisát, 1,3 millióan közülük a másodikat is.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.