BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

MÁV: Jó az irány és jobbak a számok

Jó úton halad a MÁV, hiszen több az utas, és a bevételei emelkednek – nyilatkozott a hétfői Magyar Hírlapnak Homolya Róbert, a MÁV Zrt. augusztusban kinevezett elnök-vezérigazgatója.

A vállalatcsoport adósságállománya az év eleji 51-ről év végére várhatóan 40 milliárd forint alá csökken. Az utasforgalom növekszik: 2015-ben belföldön 135,5 millióan, tavaly már 139 millióan vették igénybe a személyszállító vonatokat.

A jegyárbevétel éves szinten hozzávetőlegesen 38 milliárd forint

– nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója.

Fotó: MTI / Jászai Csaba

Az interjúból emellett kiderül az is, hogy Homolya a csoport legfontosabb feladatai közé sorolta, hogy az utasok legyenek elégedettek a MÁV szolgáltatásaival, továbbá azt, hogy a vállalat a munkaerőpiacon vonzó legyen.

Lényegesnek tartotta azt is, hogy olyan üzleti modellt alakítsanak ki, amely fenntartható, egyben költséghatékony.

Homolya Róbert korábban a Világgazdaságnak is nyilatkozott. Az interjúban többek között kitért a Budapesten belüli közlekedés gyorsítására, a HÉV-ek felújítására, a fejpályaudvarok megfiatalítására, valamint a távolsági közlekedés reformjára is.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.