Logisztika

Megkötötték a szerződést a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztésére

Megkötötte a szerződést a Budapest–Belgrád vasútvonal magyarországi szakaszának teljes körű tervezésére és kivitelezésére a CRE Konzorcium – tette közzé a Budapesti Értéktőzsde Honlapján az Opus Global Nyrt. A közös irányítású magyar-kínai konzorciumban a tőzsdei társaság közvetett, 51 százalékos tulajdonában lévő RM International Zrt. fele részben vesz majd részt a munkálatokban. A beruházás összértéke 2,078 milliárd dollár, a kivitelezési szerződés várhatóan 2019. harmadik negyedévében léphet hatályba.

Az Opus Global Nyrt. közvetett, 51 százalékos tulajdonában álló RM International Zrt. az egyik tagvállalata annak a magyar-kínai vegyes konzorciumnak, amely a Budapest-Belgrád vasútvonal fejlesztését végezheti. A modern logisztikai folyosó magyarországi szakaszára a Magyar Államvasutak (15 százalék) és a Kínai Népköztársaság (85 százalék) által létrehozott, Kínai-Magyar Vasúti Nonprofit Zrt. írt ki pályázatot, amelyen a CRE Konzorcium nyerte el a megbízást. A háromtagú konzorciumban

a China Tiejiuju Engineering & Construction Kft. és a China Railway Electrification Engineering Group (Magyarország) Kft. képviseli a kínai állami vasúttársaságot.

Az R-Kord Kft., valamint a Mészáros és Mészáros Kft. közös leányvállalataként működő RM International Zrt. pedig az Opus Global érdekeltsége.

Az RM International Zrt. 50 százalék, míg két kínai partnere együttesen további 50 százalékos arányban vesz részt a konzorciumban, melynek megfelelően a felek a vállalási díjból is ebben az arányban részesülhetnek. Tehát az Opus Global leányvállalatának – árfolyam függvényében – 295 milliárd forint bevételt hozhat az 5 évre tervezett nagyberuházás.

Fotó: Shutterstock

A Budapesti Értéktőzsdén közzétett tájékoztatásában is felhívta részvényesei figyelmét az OPUS GLOBAL Nyrt. arra, hogy a beruházásnak feltétele a finanszírozás rendelkezésre állása, amihez a magyar állam és a Kínai Eximbank közötti hitelszerződés megkötése szükséges.

A hitelmegállapodás ugyanis – a CRE Konzorcium nyertes ajánlata alapján megkötött szerződéstől függetlenül – hatással lehet a vasútvonal tényleges megvalósulására, így a munkálatok 2019. III. negyedévére tervezett kezdési időpontjára.

A hitelkérelmet Magyarország Kormánya nevében a Pénzügyminisztérium már benyújtotta a Kínai Eximbanknak.

A megállapodás értelmében a CRE Konzorcium a Budapest (Soroksár) és Magyarország déli vasúti határállomása (Kelebia) közötti szakaszon tervezheti és építheti meg a közlekedési nagyberuházást. A jelenleg jellemzően egyvágányú, 150 kilométer hosszú vasútvonal teljes egészében felújítandó, állapota helyenként kritikus, utoljára az 1960-as években korszerűsítették.

Opus Global Budapest Belgrád fejlesztés vasútvonal
Kapcsolódó cikkek