Logisztika

Példátlan mértékben nőtt az utasszám

Elkerülhetetlen a kapacitás megduplázását lehetővé tevő új utasforgalmi épület felépítése Rolf Schnitzler szerint. A Budapest Airport új vezérigazgatója úgy gondolja, leginkább szabályozással oldhatók meg a földi kiszolgálási terület árversenyének immár az utasok kényelmét romboló hatásai.

Milyen elképzelésekkel érkezett Budapestre? Mennyire tartja kihívásnak a Liszt Ferenc repülőtér irányítását?

Lassan tizennégy éve dolgozom a repülőtéri üzemeltetés terén, folyamatosan új kihívásokat keresek. A Budapest Airport eredményeit ismertem korábban is, 2011 óta pedig a felügyelőbizottság elnökeként végigkísértem a repülőtér sikeres éveit. Az elmúlt négy év során minden évben két számjegyű volt az utasforgalom bővülése, ami nemzetközi szinten is ritkaság. Budapest attraktív célpont lett, én magam is szeretem, hosszú évek óta járok ide turistaként is. Az elmúlt több mint tíz évben két nagyon komoly nehézséggel kellett szembenéznie a repülőtérnek. Az egyik a 2008-as válság volt, amelyből éppen csak hogy magunkhoz tértünk, és jött 2012-ben a Malév csődje. Az utasok majdnem fele tűnt el egyik napról a másikra. Az elmúlt évek arról szóltak, hogy a pénzügyi és a működésbeli stabilitást, valamint a fejlesztésekhez szükséges feltételeket és erőforrást megteremtsük. Most új korszak kezdődik új fókusszal és új célokkal: a szolgáltatás minőségének emelésével és az utasélmény javításával.

Rolf Schnitzler a Budapest Airport Zrt. vezérigazgatója Foto: Vémi Zoltán/Világgazdaság

Sokak szerint a reptér elérte kapacitásainak határait, az utasszám további növekedése már csak a kiszolgálás színvonalának csökkenésével valósulhat meg. E téren sok bírálat érte a repteret.

A mostani terminálokkal a csúcsidőszakokban kezdjük elérni a kapacitásunk határait. Nem volt prognosztizálható ez a robbanásszerű utasszám-növekedés, amellyel Magyarország szembesül. Igaz, hogy az elmúlt évek sikeres marketingjének köszönhetően meghaladjuk az európai növekedést, de így a kihívás nagyobb számunkra. Ezért is fontos, hogy legkésőbb 2025-ig elkészüljön az új utasforgalmi épület, amellyel reményeink szerint a mostaninál sokkal nagyobb forgalmat is nagyon magas színvonalon tudjuk kiszolgálni. Az elmúlt években 136 milliárd forintnyi beruházást hajtottunk végre. Az egyéb kiszolgáló létesítményekkel együtt a Budapest Airport által tervezett fejlesztések összege a következő öt évben meghaladhatja a 200 milliárd forintot. Ugyanakkor a jelenlegi helyzetre is keressük a megoldásokat. Az idei nyári szezonban például két új biztonsági folyosót nyitottunk, így az utasok és a csomagok átvizsgálásánál átlagosan tíz perc alá szorítottuk a várakozási időt, ami a nemzetközi gyakorlatban átlagosnak mondható. Az indulási csarnok szűkösségére is igyekeztünk megoldást találni: új check-in pultokat építettünk, légitársasági partnereinkkel pedig bővítettük a self chek-in lehetőségeket, és bevezettük az önkiszolgáló poggyászfeladást. A repülőterek sajátossága, hogy egy napon több csúcsidőszakot is kezelniük kell, ez a Liszt Ferenc repülőtér esetében a diszkont-légitársaságok gépeinek gyors kiszolgálása miatt, különösen a kora reggeli órákban nagy kihívás.

A teljes interjút a Világgazdaság csütörtöki számában olvashatják

légiközlekedés Budapest Airport Zrt. turimzus
Kapcsolódó cikkek