Logisztika

Belgrádtól Pekingig zakatol az egyedülálló vonat

Megindult a közvetlen vasúti teherszállítás Kína és Szerbia között.

Egy hónapos út után, csütörtökön begördült Belgrád új vasúti pályaudvarára a China Railway Express tehervonata, a sínek felett kifeszített szalag átszakításával hivatalosan is megindult a közvetlen vasúti teherszállítás Szerbia és Kína között.

A tehervonat több mint 500 tonna építőanyagot szállított, amelyet a Budapest-Belgrád vasútvonal szerbiai szakaszának felújításánál használnak majd.

A vonat szeptember 24-én indult el Csinanból, a Kínai Népköztársaság Santung tartományának fővárosából, és egy hónap alatt,

  • Mongólián,
  • Oroszországon,
  • Fehéroroszországon,
  • Lengyelországon,
  • Szlovákián
  • és Magyarországon
  • keresztül, mintegy 10 500 kilométer megtétele után érkezett a szerb fővárosba, ahol beérkezését Csien Ko-ming kínai kereskedelmi miniszterhelyettes, valamint Aleksandar Vucic szerb elnök várta.

    Fotó: MÁV

    A Belgrád-Budapest vasútvonal az első határon átnyúló projekt, amely Kína, valamint 16 kelet-közép-európai ország együttműködésének keretében jön létre,

    és azért is egyedülálló, mert Kína, egy EU-tagország és egy nem EU-tag együttesen vesz részt benne. A Budapest és Belgrád közötti, kétvágányú, villamosított vasútvonal kiépítéséhez 350 kilométernyi vasúti szakaszt kell felújítani, ebből 166 kilométer Magyarországon, 184 pedig Szerbián halad át. A személyforgalom mellett ezen az útvonalon jelentős teherforgalmat lehet majd lebonyolítani. A tervek szerint így a Kína által a pireuszi kikötőbe behajózott, Nyugat-Európába szánt árut Szerbián és Magyarországon keresztül tudják majd a leggyorsabban szállítani.

    A vasútvonalon óránként 120-180 kilométer közötti sebességgel haladhatnak a vonatok. A szerbiai szakasz a várakozások szerint 2022 végére elkészül, ezt követően a szerb és a magyar főváros között eddigi 7-8 órás út körülbelül 2,5 órára rövidül.

    vasút Peking Belgrád
    Kapcsolódó cikkek