BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Akadozik a Simple Pay a GreenGónál

Több ügyfelét is felfüggesztette a carsharing cég, mert nem tudták kifizetni az autók használatát. A probléma a fizetési szolgáltatónál van, és csak keveseket érint.

A hét közepe óta akadozik a Simple Pay, ami hatással van a GreenGo közösségi autómegosztó vállalat szolgáltatására, hiszen a felhasználók egy része napok óta nem tudja kiegyenlíteni a bérlés díját. Az elektromos VW Up modellekkel működő cégnél többek hozzáférését is felfüggesztették az autók használatához arra hivatkozva, hogy kifizetetlen számlákat halmoztak fel. A tiltás addig él, amíg a tartozásukat nem egyenlítik ki.

Csakhogy a Világgazdaság információja szerint

nem az ügyfeleknek róható fel, hogy legalább két számlájuk – az első után a GreenGo felszólítást küld, a második után viszont már életbe lépteti a szankciót – rendezetlen maradt, hanem a cég fizetési szolgáltatója, a Simple Pay rendszerénél tapasztalható fennakadás.

Ennek következtében sem a felhasználó nem tudja átutalni az adott összeget, sem pedig az autómegosztó nem tudja levonni az ügyfél számlájáról az aktuális szolgáltatás díját.

Fotó: VG / Vémi Zoltán

A GreenGo tud erről, és kapcsolatban is áll a Simple Pay illetékeseivel a hiba mielőbbi elhárítása érdekében. Egy ideig úgy tűnt, hogy a fizetési szolgáltató orvosolta a problémát, de ismét jelentkezett a rendellenség. Annak ellenére, hogy a helyzet nem a fogyasztók miatt állt elő, a GreenGo mégis elveszi az érintettektől a jogosultságukat. Ezt azzal magyarázták, hogy

a felfüggesztés automatikusan történik, amelyet nem tudnak befolyásolni.

„Természetesen számunkra kellemetlen a pénzügyi szolgáltató általi hiba. Türelmedet kérjük, amíg a Simple Pay nálad is elhárítja a problémát. Igyekezni fogunk még a hétvége előtt visszajelezni neked, remélhetőleg a megoldással” – írták az egyik pórul járt felhasználójuknak.

A GreenGo értesült a problémáról, a lehető legrövidebb időn belül felvette a kapcsolatot a Simple Pay-jel, folyamatosan kapcsolatot tartják a kapcsolatot a fizetési szolgáltató illetékeseivel, akik dolgoznak a hiba mielőbbi elhárításán – tájékoztatta portálunkat cikkünk megjelenését követően a GreenGo.

Mint írják, a Simple Paytől kapott információk alapján nem tudják beazonosítani, hogy a fizetés sikertelenségét rendszerhiba okozza vagy esetleg az ügyfél számláján nincs elegendő összeg a szolgáltatás kiegyenlítéséhez és ezért automatikusan felfüggeszti a további hozzáférést.

Egészen kicsi a számossága ezeknek az eseteknek, kevesebb mint 10 felhasználóról tudnak, akik érintettek az ügyben.

Az esetek 90 százaléka már megoldódott, a még függőben lévő ügyeknél pedig a probléma megszűnése azt követően várható, amint a Simple Pay kijavítja a rendszerükben fennálló hibát. Mindössze egy esetben fordult olyan elő, hogy több napot vett igénybe az egyeztetés – tette hozzá a cég.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.