Logisztika

Versenytársat kapnak az autómegosztók

Az eddigi háromról négyszereplősre bővül a fővárosi autómegosztási piac. A Volkswagen Group tisztán elektromos autómegosztó platformjától nem tart a GreenGo.

Még ebben az évben megkezdi működését Budapesten a We Share, a Volkswagen és a Skoda autómegosztó szolgáltatása – jelentette be a Volkswagen csoport. Ezzel az eddig háromszereplős (Mol Limo, GreenGo, Drive Now) fővárosi carsharingszegmens négytagúra bővül. A We Share terjeszkedése nem csupán Budapestet érinti, hanem még hat európai várost: a cég tavaly júniusban kezdte meg a szolgáltatást Berlinben, az idén tavasszal elstartol Hamburgban és Prágában, majd a tervek szerint Párizsban és Madridban is belép a piacra. A bővülés következő szakaszában jelenik meg Budapest mellett Münchenben és Milánóban. A részletekről (percdíjak, a flotta darabszáma, üzemeltetője) a cég szóvivője a Világgazdaságnak elmondta, hogy ezeket legkorábban az indulás előtti hetekben ismertetik. „Budapesten egy sikeres koncepciót kívánunk megvalósítani, amely enyhít a város közlekedési nehézségein” – mondta Michael Fischer.

A We Share a felsorolt városokban kizárólag elektromos flottával nyújtja a szolgáltatását, a hét városban összesen 8400 autót állítana forgalomba.

Fotó: VG

A cseh és a magyar fővárosban a Skodával működik együtt, tehát arra lehet számítani, hogy a hazai kínálatban elektromos Citigo modellek is felbukkannak. Philipp Reth, a We Share vezérigazgatója a döntés kapcsán kiemelte, hogy együttműködést várnak el a fogadó városoktól, hogy az autómegosztással áttörést lehessen elérni a szélesebb közönség körében is. Konkrétan megemlítette a járművek ingyenes parkolását és az autómegosztásra alkalmas területek kijelölését. Szerinte az egyik legnagyobb probléma az elektromos járművek akkumulátorainak töltése, a jelenleg nyilvánosan elérhető töltőhálózat infrastruktúrája ugyanis elégtelen.

A We Share bejelentéséről a Világgazdaság a Mol Limónál, a GreenGónál és a Drive Now-nál is érdeklődött.

A Mol Limo nem kívánt kommentálni, az utóbbi viszont közleményben reagált. A Wallis Autómegosztó Kft. által üzemeltetett autómegosztó szerint – mivel a budapesti piacon éles a verseny – az új belépő egészen biztosan nem lesz könnyű helyzetben. „Ebben a környezetben azok tudnak érvényesülni, akik a felhasználói igényekhez illeszkedve egyedit tudnak kínálni. A Drive Now-nál ilyen fejlesztéseken dolgozunk, a közelgő Share Now-hoz való csatlakozással pedig Euró­pa-szerte új perspektívát nyithatunk az autómegosztásban” – írták.

A teljes cikk a Világgazdaság keddi számában olvasható

Budapest VW Skoda carsharing We Share
Kapcsolódó cikkek