BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Elkezdődött a csisztafürdői vonal újjáépítése

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A nyomvonalon 2002 óta szünetel a közlekedés, tehát lényegében teljesen új pályát kell építeni, illetve a hidakat, vasúti átjárókat is jelentősen fel kell újítani.

Kisvasúti nappal ünnepelték ma Balatonfenyvesen a nagybereki tájakat bejáró vonal átadásának hetvenedik évfordulóját. A tervek szerint jövő nyáron ismét utazhatnak a kirándulók a csisztafürdői vonalon, melynek újjáépítési munkálatait már megkezdték.

A MÁV Csoport közleménye szerint az 1950-től eredetileg gazdasági vasútnak épült vonalon mára a személyszállítás lett az egyeduralkodó: nyáron igen jelentős a balatoni kirándulóforgalom, de a somogyszentpáliak és imremajoriak számára a közösségi közlekedést is ezek a kisvonatok jelentik. A MÁV-START által üzemeltetett kisvasúton a nyári főszezonban mindennap 7 pár vonat indul. A 14 kilométeres utat most már 35 perc alatt teszik meg a szerelvények.

Évről évre népszerűbb a keskeny-nyomtávú vonal: 2018-ban 56 ezren, 2019-ben 64 ezren, idén az első nyolc hónapban már 54 ezren utaztak.

A nagy érdeklődésre tekintettel egész nyáron háromkocsis szerelvényeket indítottak, minden vonatban közlekedett kerékpárszállító kocsi, melyben a babakocsikat is kényelmesen el lehet helyezni.

Fotó: MÁV Csoport

Az idei nyáron a legnagyobb forgalmat három egymást követő augusztusi napon érte el a kisvasút: ekkor naponta több mint 1400 utast regisztráltak, ezért több járat is 4 kocsival közlekedett. Az utazási kedvet az is növeli, hogy az imremajori kézműves piacra sok látogató a kisvasúttal jut el.

Fotó: MÁV Csoport

A kisvasúti nap megnyitóján Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a kisvasúton 2018-ban és 2019-ben összesen 2,3 kilométeren építették át a vágányokat, hét vasúti átjárót és egy hidat újítottak fel, továbbá a balatonfenyvesi végállomás három deltavágányát és négy váltóját is korszerűsítették. Erre a Kormány 2016-os keskeny-nyomközű vasutak fejlesztését előirányzó döntésével 433 millió forintos összeget biztosított, melyet a vasúttársaság további 41 millió forinttal saját forrásból egészített ki.

A nagybereki tájakat bejáró, főleg a nyári turistaszezonban közkedvelt kisvasút hálózatának másik vonalát, az Imremajor és Csisztafürdő közötti 8 kilométeres szakaszt is újjáépíti a MÁV, erre a célra 2,1 milliárd forint támogatást különítettek el.

Ezen a nyomvonalon 2002 óta szünetel a közlekedés, tehát lényegében teljesen új pályát kell építeni, illetve a hidakat, vasúti átjárókat is jelentősen fel kell újítani. A munkálatokat a régi pálya elbontásával már tavasszal elkezdték, jelenleg a régi műtárgyak elbontása és feltáróutak kialakítása zajlik. A tervek szerint 2021 nyarán indulhat el a forgalom a megújult vonalon.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.