Logisztika

Útra készek Dunakeszin az új vagonok

Napokon belül indul az első négy, magyar gyártású vasúti személykocsi az egyiptomi megrendelőhöz.

Februárban kigördül az oroszországi Transzmasholding (TMH) résztulajdonában lévő dunakeszi járműjavítóból az egyiptomi állami vasúttársaságnak gyártott első négy személyvagon, amelyből még abban a hónapban további hat készül el – közölte a TMH.

A dunakeszi gyár tulajdonosa, a TMH Hungary összesen 680 járművet gyárt majd le, a munkán jelenleg mintegy ötvenen dolgoznak.

A TMH Hungary részfeladata például az ellenőrző panelek, az ülések, a csomagtartók, a WC-k, a vízellátó rendszerek, valamint az elektromos kábelek és kapcsolók egy részének beszerelése, de itt telepítik a forgóvázakat, a fékrendszert, a tengelykapcsolókat és az ütközőket is.

A dunakeszi csapat részt vesz a kerékpárok összeállításában is, az első 110 kerékpár tételt tavaly augusztusban küldték el a TMH tveri üzemébe, amelyben szintén az egyiptomi megbízás teljesítésén dolgoznak.

A munka idén induló második szakaszában harmadosztályú személykocsikat gyártanak Dunakeszin, a kocsiszekrények Tverből érkeznek.

A magyarországi dolgozók építik majd be a belső falakat és a padlót, végzik el a szigetelést, szerelik fel a lámpákat és festik le a kocsikat. Tavalyi közlés szerint 2021 derekán már havi 25 ilyen kocsi készülhet Dunakeszin.

Az egyiptomi megrendelés összesen 1300 személyvagonra szól, a megbízás értéke körülbelül egymilliárd euró.

A Magyarországon készülőkön felüli 620 vagont az említett, oroszországi testvércég gyártja le. A tveri egység az első személyvagonokat már 2020 májusában eljuttatta Egyiptomba, utána pedig minden hónapban 35-öt küldött, ami napi egy kocsit jelent.

Az összesen 226 kocsi leszállításával a gyár teljesítette a 2020-re jutó feladatát. Vagonjai július vége óta már utasokat szállítanak a Kairó – Alexandria közötti 208 kilométeres, a Kairó és Asyut közötti 380 kilométeres, valamint a Kairó és Sohag közötti 473 kilométeres vonalon. Egyiptomban eddig 207 orosz kocsit helyeztek üzembe.

Az idén megkezdődik Tverben a légkondicionált kocsik második modelljének gyártása, erről David John, a TMH International műszaki vezetője nyilatkozott a társaság közleményében.

Az egyiptomi nemzeti vasútvállalat által 2018 szeptemberében adott megbízásról szóló szerződés 2020 májusában lépett hatályba, miután Magyarország és Oroszország 2019 decemberében megállapodott a projekt finanszírozásáról. Eszerint az egymilliárd eurós megbízás teljesítését a magyar Eximbank és az orosz Roseximbank finanszírozza, a teljesítésen belül pedig 51 százalék jut a magyar félre.

A szerződés 3 éves garanciális időszakot is tartalmaz, a feladatot a TMH csapatai végzik majd az Egyiptomban e célra felújítandó bázison.

A vonatok az egyiptomi kontinentális és tengerparti környezetében is 40 éven át használhatók.

A TMH Hungary a TMH International AG és a Magyar Vagon Zrt. 50-50 százalékos vegyesvállalata.

egyiptomi megrendelés Tver Dunakeszi Járműjavító TMH Hungary TMH
Kapcsolódó cikkek