Logisztika

Magyarország erős szereplője a nemzetközi vasúti árufuvarozásnak

Palkovics László elmondta, hogy a kormány a vasutat állította a következő egy-másfél évtized közlekedésfejlesztési erőfeszítéseinek középpontjába.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a magyar–osztrák vasúttársaság vezetőivel egyeztetett a kormányzati vasútfejlesztési tervekről 2021. április 16-án Sopronban.

A megbeszélést követően a tárcavezető elmondta, hogy

a vasúti pálya-korszerűsítésekre és járműbeszerzésekre szánt több mint 6000 milliárd forint a hazai ipar számára is páratlan lehetőségeket teremt.

A miniszter kifejtette, hogy a kormány a közelmúltban több ágazati stratégiai dokumentum elfogadásával

a vasutat állította a következő egy-másfél évtized közlekedésfejlesztési erőfeszítéseinek középpontjába,

ezáltal a kötöttpályás infrastruktúra és gördülőállomány korszerűsítésének a magyar fejlesztői, gyártói és beszállítói kapacitások bővítésében is hasznosulnia kell.

A magas hazai hozzáadott értékű, exportképes gyártási adottságok kiépítésével hazánk regionális járműgyártói bázissá válhat. Az iparfejlesztési program vasúti kompetencia-központ létesítését is előirányozza.

Fotó: Kallus György / Világgazdaság

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium az egyik első intézkedésként javaslatot készít a szakirányú oktatás lehetséges helyszíneiről, eszközigényéről a felsőoktatásban és szakképzésben.

A 2011-es alapítású GYSEV Cargo jelenleg az egyetlen állami tulajdonú vasúti áruszállító vállalat Magyarországon.

A hazai tehervasúti piac második legnagyobb szereplője a kormány természetes szövetségese az ágazati célok valóra váltásában. A minisztérium és a cég közösen vizsgálják a soproni konténerterminál fejlesztésének, színvonalas közúti kapcsolata létrehozásának lehetőségét. A GYSEV Cargo alkalmas lehet arra, hogy akár az ország más részeiben működő logisztikai központok működtetésében is szerepet vállaljon.

A GYSEV Zrt.-nél rengeteg sikeres fejlesztés zárult le az elmúlt években, mára már modern járművekkel, legnagyobbrészt villamosított vasútvonalakkal rendelkezünk, magas szintű szolgáltatásokat biztosítunk a személyszállításban és az árufuvarozásban is

– mondta a találkozón Kövesdi Szilárd, a GYSEV Zrt. vezérigazgatója.

Szeretnénk tovább növelni szerepünket a regionális és a határon átnyúló személyközlekedésben, kihasználni és fejleszteni az áruszállítási korridorokat és a soproni konténerterminált. Az áruszállítással foglalkozó leányvállalatunk, a GYSEV Cargo Zrt. további piaci térnyerésén dolgozunk

– zárta gondolatait Kövesdi Szilárd.

közlekedésfejlesztési koncepció GYSEV Cargo Palkovics László vasútfejlesztés GYSEV vasúti árufuvarozás
Kapcsolódó cikkek