A csúcskategóriás művészeti piacon is páratlan esemény volt a múlt héten a Sotheby’snél, az aukcióról nemcsak a szaksajtó, hanem minden média beszámolt, hiszen Mark Rothko, Alberto Giacometti, Andy Warhol és Jackson Pollock alkotásai kerültek kalapács alá. 

A várva várt értékesítést a bíróság rendelte el Harry Macklowe ingatlanfejlesztő, több fontos kortárs múzeum vezetői testületének tagja és volt felesége, Linda vagyonmegosztási perében. A 35 tétel mindegyikét eladták, és a Sotheby’s a történetének legértékesebb árverésén van túl. A Macklowe-kollekció értékesítése nem ért véget, 2022 májusában további alkotások kerülnek belőle a piacra.  

A New York-i aukcióshétnek ez csak az egyik, de kétségkívül kiemelkedő eseménye volt. A Sotheby’s riválisa, a Christie’s összesen 1,1 milliárd dollárt kalapált össze, mégis a Macklowe-aukció az idei szezon legemlékezetesebb eseménye. 

Oliver Barker, az est árverezője szerint még soha nem került a kalapácsa alá egy este ennyi remekmű, egész karrierjének ez volt a csúcsa. Az aukción az egymással harcoló házaspár mindkét tagja jelen volt, Linda, a feleség, aki sokáig küzdött azért, hogy megtarthassa a gyűjteményt, nem nyilatkozott a sajtónak. Az exférj, Harry Macklowe viszont igen, és elmondta, mennyire büszke a kollekcióra, és elégedett az eredményekkel.

Patrick Drahi, a Sotheby’s tulajdonosa és Harry Macklowe ingatlanfejlesztő Jackson Pollock képe előtt

Fotó: Katya Kazakina / Artnet

Ez az aukció vonultatta fel a legértékesebb műtárgyakat, mióta a világ 19 hónappal ezelőtt bezárt a pandémia miatt, 25 országból érkeztek  licitek, és négy műalkotás ára haladta meg az 50 millió dollárt – ez épp duplája 2020 teljes aukciós forgalmának. 

Az indított tételek átlagára is döbbenetesen magas, 19,3 millió dollár volt. A művek 80 százalékára garantált volt az ár, azaz lényegében már az aukció előtt értékesítették őket, de éppen ezeknek az árgaranciáknak köszönhetően kapta meg a Sotheby’s a megbízást.  

Az árverés legdrágább tétele egy Rothko-kép volt, a No. 7 (1951), amelyet 82,5 millió dollárért egy ázsiai vevő vett meg. A rózsaszín, sárga és narancssárga vízszintes csíkokat ábrázoló festmény még sosem szerepelt nyilvános árverésen, és leütési ára alig maradt alatta Rothko aktuális aukciós rekordjának, amely 86,9 millió dollár.  

Giacometti Le Nez (Az orr) című 1947-es szobra, a második világháború utáni korszakának alkotása 68 millió dolláros leütési árat ért el, de jutalékokkal együtt végül 78,4 millió dollárt fizetett érte Justin Sun, a BitTorrent vezérigazgatója, kínai kriptovaluta-befektető, aki a Twitteren írta meg, hogy ő a vevő a szoborra. 

Alberto Giacometti Az orr című szobra és Andy Warhol Kilenc Marilyn című képe

Fotó: Sotheby's

Pollock 1951-es 17. számú, Rorschach-tesztre emlékeztető festménye – az előzetesen várt 35 millió dolláros becsértékét messze felülmúlva – 61,6 millió dollárért kelt el, megdöntve ezzel a művész 2013-as 20 158,3 millió dolláros rekordját. 

Cy Twombly világoszöld alapon lecsorgó piros virágokat ábrázoló, cím nélküli festménye 58,8 millió dollárért kelt el, 40–60 millió dolláros előzetes becsértékének felső határán. Ezt a képet Macklowe az elkészülésének évében, 2007-ben vette a New York-i Gagosian galériától, akkor ötmillió dollárba került. Andy Warhol két festménye is a legdrágább tíz tétel közé jutott, Kilenc Marilyn (1962) 47,4 millió dollárért kelt el.

A Sotheby’s keményen megdolgozott a sikerért. Sokfelé keresett potenciális vevőket, a házaspárnak árgaranciákat biztosított, a műveket pedig körbeutaztatta a világban, Tajpejbe, Hongkongba, Tokióba, Sanghajba, Londonba, Los Angelesbe és Párizsba is elküldte őket. A kiállításokat összesen 27 ezren látták, mielőtt a művek visszaérkeztek New Yorkba, az aukcióra. Amerikában VIP-megtekintésre zenei sztárokat és közösségi médiában szereplő influenszereket is meghívtak az árverés előtt.