Áprilisi állásbőség az Egyesült Államokban
Belehúztak a munkáltatók áprilisban az Egyesült Államokban: a magán- és a közszférában összesen 211 ezer új munkahelyet hoztak létre azt követően, hogy a zord időjárással sújtott márciusban mindössze 79 ezer állást kínáltak, megtörve a bő kétszázezres január–februári iramot. A munkaügyi minisztérium közleményére jól reagált a tőzsde, az S&P 500 index történelmi rekordot döntött hajszálnyival 2400 pont alatt. A munkanélküliség 4,4 százalékra, tízéves mélypontra, azaz a recesszió előtti szintre esett vissza.
Jegybanki vezetők szerint ez megfelel a teljes foglalkoztatás követelményének. Csökkent azoknak az aránya is – 8,9-ről 8,6 százalékra –, akik teljes állást szeretnének, de részmunkaidőben kénytelenek dolgozni, vagy akik nem is keresnek munkát, mert hosszú időn át nem találtak. Ez a mutatószám is a pénzügyi válság előtti kedvezőbb időket idézi. Az aktivitási ráta azonban 62,9 százalékos, lényegében ugyanannyi, mint egy évvel ezelőtt. Elemzők szerint, ha valóban teljes volna a foglalkoztatás, akkor gyorsabban növekednének a bérek. Az áprilisban is 2,5 százalékos évi emelkedés elfogadható volna, de ahogy a fogyasztói árak kúsznak felfelé – immár bő két százalékkal –, a reálbérek gyarapodása megtorpanni látszik.
Az áprilisi munkaerőpiaci jelentés megnyugtató a Fed számára, ahogy a vezetők közül néhányan ezt megerősítették a pénteki konferenciákon, amelyeken más-más szemszögből elemezték a gazdaság teljesítményét és a monetáris politika feladatait. Janet Yellen, a jegybank elnöke arról beszélt a Brown Egyetemen, hogy 1948 és 1990 között a nők munkába állása évente fél százalékponttal emelte a potenciális növekedés ütemét. Ám az aktivitási ráta a nők körében már nem javul, s változatlanul elmarad a férfiakétól. Az Egyesült Államok e tekintetben a tizenhetedik helyre csúszott vissza, huszonkét fejlett gazdasággal összevetve. Ha rugalmas foglalkoztatás révén még több nő dolgozhatna, az öt százalékkal bővítené a bruttó hazai terméket (GDP).
New York-i előadásában John Williams, a San Franciscó-i Fed bank elnöke azt mondta: most érkezett el az ideje, hogy új keretbe helyezzék a monetáris politikát, felkészüljenek arra a korszakra, amelyben „a recessziók hosszabbak, mélyebbek, a fellendülési szakaszok lassúbbak”. Williams az infláció helyett az árszínvonalat jelölné meg célként. A Hoover Institution rendezvényén hárman is – a Saint Louis-i James Bullard, a bostoni Eric Rosengren és a chicagói Charles Evans – azt hangsúlyozták, hogy a vontatott növekedés és a szerény termelékenység nyomán lecsökkent semleges kamatráta miatt a jövőben sem tehet mást a Fed, mint hogy nulla százalékra leviszi az irányadó kamatot, és értékpapírokat vásárol. Még akkor is, ha most inkább azzal kell foglalkoznia, miként lehet a 4,5 billió dollárra duzzadt jegybanki mérleget zsugorítani. E vélekedéseket is tükrözve a konferencia főelőadójaként azt mondta Stanley Fischer alelnök – közvetve utalva azokra a republikánus törvényhozókra, akik egyszerű matematikai szabály szerint működtetnék a monetáris politikát, mozgatnák a kamatot –, hogy a gazdaság változásaira folytonosan reagálnia kell a Fednek, s legjobb a döntéseket testületekben, bizottságokban meghozni, mert így sokkal árnyaltabb kép alakulhat ki a valóságos helyzetről és a teendőkről.
