Az Egyesült Államokkal folytatott vámháború hatására 2009 eleje óta nem látott mélypontra esett vissza a kínai gazdaság harmadik negyedéves növekedése. Az adatot ugyan csak pénteken hozzák nyilvánosságra, a Reuters által megkérdezett 68 közgazdász prognózisa szerint a GDP 6,6 százalékkal növekedett az előző év azonos időszakához képest a második negyedévben mért 6,7 százalékos bővülés után, de így is meghaladja a pekingi kormány által 2018-ra célul kitűzött 6,5 százalékot. Negyedéves bázison 1,6 százalékos növekedést várnak az április–júniusi 1,8 után.
„Viszonylag nagy a gazdaságra nehezedő nyomás, mivel csökken a belső fogyasztás, és nem pörögtek fel a korábbi szintre az infrastrukturális befektetések” – mutatott rá Tang Csian-vej, az ötödik legnagyobb kínai pénzintézet, a sanghaji Bank of Communications vezető közgazdásza. A gyáripar teljesítménye 15 hónapos növekedés után szeptemberben már stagnált, az exportmegrendelések több mint két éve nem látott mértékben visszaestek.
A befektetők és a közgazdászok egyre pesszimistábbak, nem számítanak arra, hogy a világ két legnagyobb gazdasága közötti feszültség a közeljövőben enyhül. „Egyre többen beszélnek arról, hogy állandósulni fog a helyzet, és egy új hidegháború felé tartunk. Kezdik beárazni a legrosszabb forgatókönyvet” – mondta a CNBC amerikai hírtelevíziónak Patrik Schowitz, a J. P. Morgan Asset Management globális stratégája. A pesszimisták közé tartoznak a japán vállalatok, amelyeknek egyharmada máris érzi a feszültség hatását, 53 százaléka pedig a kereskedelmi háború eszkalálódásától tart a Reuters felmérésének eredménye szerint. Részben az amerikai–kínai kereskedelmi ellentétek elmérgesedésére, részben a megállapodás nélküli Brexit növekvő valószínűségére és a kormánykoalíció gyengülésére vezethető vissza az is, hogy a német gazdasági hangulatindex az előző havihoz képest a várt 12 helyett 14,1 ponttal mínusz 24,7 pontra esett októberben a mannheimi ZEW gazdaságkutató intézet kedden publikált felmérése szerint. Az euróövezet gazdasági hangulatindexe mínusz 19,4 pontra, 2012 augusztusa óta a legalacsonyabb szintre zuhant az előző havi mínusz 7,2 pontról.
A Fortune gazdasági magazin torontói fórumán részt vevő szakértők ugyanakkor úgy vélik, hogy a kereskedelmi háború valójában nagyon kis hatással lesz a kínai gazdaságra, annak fejlődése szempontjából a belső fogyasztás szerepe a meghatározó, amely a bővülés 80 százalékát adja. Még az amerikai fogyasztók is komolyabb tényezőnek számítanak a kínai gazdasági növekedés szempontjából, mint a washingtoni kormány – állítja Jonathan Woetzel, a McKinsey Global Institute tanácsadó cég igazgatója.
Rómának nem tetszenek a Moszkva elleni szankciók
Az Oroszország elleni uniós szankciók ártanak az olasz vállalatoknak – jelentette ki kedden Giuseppe Conti kormányfő egy nappal azután, hogy helyettese, Matteo Salvini egyenesen, „társadalmilag, kulturálisan és gazdasági szempontból abszurdnak” nevezte őket. A római kormány már a májusi koalíciós megállapodásba is belefoglalta, hogy Oroszországot nem szabadna „fenyegetésnek tekinteni, inkább potenciálisan egyre jelentősebb gazdasági és kereskedelmi partnerként” kellene kezelni. Sajtóértesülések szerint Róma az e heti uniós csúcson javasolni fogja, hogy az Európai Beruházási Bank és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank ismét adjon hiteleket a kisebb orosz pénzintézeteknek. | VG
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.