Megdőltek a gyorsasági rekordok
Rekordmértékű növekedést értek el a Deloitte Technology Fast 50 Central Europe lista 2018-as szereplői, a tavalyi, szintén csúcsot jelentő 1127 százalék után ezúttal már 1290 százalékkal nőtt az átlagos árbevételük 2014 és 2017 között. Az immár 19. alkalommal meghirdetett verseny győztese a cseh Prusa Research lett, a 3D-s nyomtatással foglalkozó vállalkozás 17 118 százalékos forgalombővülést ért el. A tavalyi rangsor élén végző, online repülőjegy-foglalási szolgáltatást működtető, szintén cseh Kiwi.com 14 377 százalékos fejlődést tudott felmutatni, ezzel a második helyet érte el, míg a harmadik horvát Q Software 3894 százalékkal növelte árbevételét. „Az idén sorban harmadszor döntöttek rekordot a régió technológiai vállalatai az átlagos növekedésük alapján, ami azt mutatja, hogy folytatódik az ágazat robbanásszerű fejlődése. Eltérően az előző évektől, amikor az első ötbe kizárólag új szereplők kerültek be, idén az élmezőnyben két olyan cég is van, amely már tavaly is az elitben volt” – mondta el Csűrös Balázs, a Deloitte Technology Fast 50 hazai programvezetője.
Magyarországot idén két vállalat képviseli a listán. A Supercharge 740 százalékos növekedéssel a 12. helyet szerezte meg. A 2010-ben alapított cég Budapest mellett már Londonban is rendelkezik irodával, és olyan ügyfeleknek fejleszt elsősorban mobilra szánt digitális megoldásokat, mint az OTP, a Santander Bank, a Deutsche Telekom vagy a Magyarországon a NetPincér.hu márkával jelen lévő Delivery Hero. A másik magyar vállalkozás, a 2011-ben alapított SmartFront elsősorban kkv-k számára fejleszt webalapú vállalatirányítási megoldásokat. A társaság 2014 és 2017 között 288 százalékkal növelte árbevételét, ezzel a 45. lett a listán.
Fiatalok futama
A Fast 50 rangsorban való szerepléshez még túl fiatal cégek számára kiírt Rising Star kategóriában az okos utcabútorokat fejlesztő horvát Include tudta felmutatni a leggyorsabb fejlődést. A nagy méretű, de jelentős növekedést elérő társaságokat értékelő Big5 kategóriában a cseh ZOOT online ruházati üzlet nyert.


