BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nehéz lesz Ghosn utódját megtalálni

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Átszervezik cégvezetésüket a Ghosn-botrányban érintett autógyártók. A befektetőket és az árfolyamokat sokkolta az üzletember letartóztatása.

Súlyosan érintette a japán gépjárműipart, hogy hétfőn letartóztatták Carlos Ghosnt, a Nissan, a Renault és a Mitsubishi vezérigazgatóját. Az üzletembert a Nissan már eltávolította pozíciójából, vélhetően hamarosan az autóipari konszern másik tagja, a Renault is így tesz majd. A Mitsubishi egyik leányvállalatának vezérigazgatója, Maszuko Oszamu tegnap hangsúlyozta: nehéz lesz Ghosn nélkül irányítani a vállalatcsoportot. Szerinte a Mitsubishinél és a Nissannál egyszerűbb a helyzet, a Renault-nál viszont nehezebb lesz új vezérigazgatót találni.

A japán ügyészség 177 millió dolláros pénzügyi visszaéléssel gyanúsítja Carlos Ghosnt. A vád szerint a vezérigazgató hazudott jövedelembevallásában, és saját javára használta fel a cég anyagi forrásait. A botránnyal érintett három vállalat részvényárfolyama folytatta a hétfői zuhanórepülést, a Renault jegyzése bő 3 százalékot, a Nissané közel 6 százalékot, míg a Mitsubishié 7 százalékot esett tegnap. Tegnap már a francia kormányzat is sürgette a Renault-t, hogy nevezze meg a bukott üzletember utódját. Bruno Le Maire pénzügyminiszter egy rádióinterjúban ismertette: meggyőző erejű bizonyítékok hiányában ugyan nem kezdeményezték Ghosn felállítását a Renault igazgatótanácsából, de szeretné, ha „órákon belül előállna a társaság egy átmeneti menedzsmentstruktúrával”. A francia államnak 15 százalékos részesedése van a Renault-ban, amely pedig 43,5 százalékot birtokol a Nissanban, Párizsnak tehát nem mindegy, hogyan alakul a konszern sorsa.

Közben a sajtó úgy értesült: a Nissan a saját belső vizsgálatát kiterjesztené a Renault pénzügyeire is. A piaci források szerint a lépéssel a japán gyártó szeretné a francia vállalattól való függőségét csökkenteni, esetleg jobb pozíciót kiharcolni magának a konszernen belül. A Nissan eladásai ugyanis 60 százalékkal múlják felül a Renault-ét, a csoporton belül mégis csak egy leányvállalatnak számít, és a Renault cégügyeibe 15 százalékos, szavazat nélküli részesedésén keresztül nem szólhat bele. A Nissan és a Renault szövetségét Ghosn forrasztotta össze mintegy húsz évvel ezelőtt, a csoportnak két éve lett tagja a csőd elől menekülő Mitsubishi.

A konszern célja egyértelműen a piaci elsőség megszerzése az ágazatot domináló Volkswagen–Toyota-páros elől. Ez sikerült is: ágazati adatok szerint a 470 ezer embernek munkát adó francia-japán konszern tavaly 10,6 millió járművet adott el, míg a Toyota csak 10,5 milliót. A piaci szereplők és az elemzők szerint viszont Ghosn nélkül szét is eshet a vállalatcsoport.

Egyre több súlyos visszaélésre derül fény

A sokáig a megbízhatóság mintaképének számító japán versenyszektor több kínos ügybe futott bele az elmúlt időszakban, alaposan megtépázva a japán vállalatok hírnevét. Tavalyelőtt kiderült, hogy a Mitsubishi, a Suzuki, a Yamaha, a Mazda és számos kisebb japán gyártó nyakig benne volt károsanyag-kibocsátási értékek manipulálásában. Tavaly csődeljárást indítottak a Takata ellen, a vállalat nem bírta anyagilag

a kártérítési pereket, amelyeket a

selejtesen forgalomba hozott légzsákjai miatt akasztottak a nyakába. A Toshiba pedig könyvelési botránya miatt majdnem csődbe ment. Tavaly ősszel robbant ki a Kobe Steel botránya: a vállalat évekig hamis minőségi bizonyítványokkal árulta alumínium- és acéltermékeit.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.