BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kínába helyezi át a gyártást a Sharp

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Kínába helyezi át a gyártást a Sharp

Több mint háromezer vendégmunkásának mond fel a Sharp elektronikai óriás, amely egyik japán gyárából Kínába, a Foxconnhoz helyezi át az iPhone okostelefonokhoz szükséges szenzorok előállítását. Cégcsoporton belüli ügyletről van szó, mivel a japán Sharp a világ legnagyobb bérgyártó vállalata, a tajvani székhelyű Foxconn része. A Nikkei gazdasági napilap által közölt hírre mégis 5,7 százalékos eséssel reagált a Sharp árfolyama. A Sharpot 2016-ban vásárolta meg a Foxconn, majd a drasztikus költségcsökkentések során odáig jutott, hogy októberben már profitfigyelmeztetést jelentett be a Sharp – pozitív irányban. Maga a Foxconn is egy 2,8 milliárd dolláros költségcsökkentő program kellős közepén jár, ezt 2019 végére kell be­fejeznie.

Carlos Ghosn őrizetben marad

A szilvesztert is előzetes letartóztatásban töltheti a Renault-Nissan-Mitsubishi szövetség egykori feje, Carlos Ghosn – adta hírül a japán Sankei Shimbun napilap. A Nissan és a Mitsubishi elnöki székéből a november 19-i letartóztatása után eltávolított, 44 millió dolláros adócsalással és más pénzügyi visszaélésekkel meggyanúsított üzletembert ugyanis újabb váddal szembesítik. Eddig a 2010 és 2015 között eltitkolt jövedelme miatti nyomozás érdekében tartották fogva Tokióban, most viszont kiderült, hogy Ghosn szintén a rendőrség vendégszeretetét élvező Greg Kelly Nissan-igazgató asszisztálásával 2015 után is elcsalta a jövedelelemadót,, 35,2 millió dollár értékben.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.