Az első kapavágással hétfőn megkezdődött a Tesla első külföldi gyárának építése Sanghajban. Az eseményen részt vett Jing Jung, a város polgármestere és Elon Musk, a Tesla alapító-vezérigazgatója. A Gigafactory épülete a tervek szerint nyárra elkészül, a termelés pedig a Model 3-asok sorozatgyártásával az év végén kezdődhet meg a helyi piac kiszolgálására. Addig is az a kínai, aki épp ilyen elektromos autóra vágyik, márciustól juthat hozzá, a Tesla ugyanis a következő hónapokban kezdi meg a legfontosabb profitforrását jelentő autójának exportját. Más kérdés, hogy az illetőnek mélyen a zsebébe kell nyúlnia, hiszen az importautó „akciós” ára félmillió jüan, azaz csaknem húszmillió forint, miközben az Egyesült Államokban ugyanezt az alapmodellt ennek a feléért kínálják.
Más lesz a helyzet a tömegtermelés beindulása után, amikor a Teslát már megilletik a helyi gyártóknak járó kedvezmények a villanyautók kategóriájában a világ legnehezebb „versenypályájának” számító országban, ahol a Nio, a Byton és az XPeng Motors villanyautói is konkurenciát támaszthatnak az amerikaiaknak – írja a Reuters. Kínában a tervek szerint 2030-tól már csak villanyhajtású járműveket lehetne forgalomba hozni.
A kétmilliárd dolláros beruházásban elkészülő gyárban a 3-as alapkivitelét gyártják majd kezdetben, a magasabb felszereltségűeket és a többi Tesla modellt továbbra is importálni fogják. E szempontból lényeges, hogy az amerikai–kínai vámvita nyugvópontra ér-e a március végi határidőre, mert ha nem, akkor ismét 40 százalékos büntetővám sújtja majd az amerikai autókat. Az utóbbi hónapokban 40 százalékra emelt, majd a tárgyalások idejére átmenetileg az eredeti 15 százalékra visszavitt vámtarifa a Tesla futó modelljeinek kínai eladásait is jelentősen csökkentette.
A sanghaji Gigafactory lesz az első száz százalékban külföldi tulajdonban lévő autógyár az országban. Mint ismert, eddig csak vegyesvállalati formában engedélyezték külföldi cégeknek a cégalapítást, ezen a tavalyi pártkongresszus döntése alapján lazítottak. Az üzem kapacitását évi 250 ezer darabosra tervezték, és a 3-as mellett a még csak látványtervekben létező, 2020-ban debütáló Model Y városi terepjárót is gyártani fogják itt. A Tesla történetében mérföldkőnek számító beruházás elindulását 1,5 százalékos plusszal ünnepelte az autógyártó árfolyama, ezzel egyidejűleg a cég kínai beszállítói is erősödtek a sanghaji börzén. A Tianjin Motor kurzusa 10,1, a VT Industrial Technologyé 4,4 százalékot ugrott hétfőn.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.