BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Csúszásban az amerikai adóhatóság

Épp időben ért véget az amerikai kormányzati leállás, hogy a helyi adóhatóság elkezdhesse az adóbevallási szezont. Az IRS (Internal Revenue Service) kormányügynökséget pont a legforgalmasabb hetekben érte az amerikai történelem leghosszabb kormányzati leállása: két napja, hétfőn kezdődött a bevallások befogadása, az IRS pedig már most megcsúszott a munkával. A hírek szerint a külföldön élő ameri­kaiak az adókedvezményeket és adójóváírásokat már biztosan csúszva kapják meg.

Az elhalasztott feladatok között van egyebek mellett az éves, átlagos dollárárfolyam megállapítása is: akik nem dollárban kapják a bevételeiket, ezen az árfolyamon számolják át az amerikai devizára és jelentik be a hatóságnak. Még nem tudni, hogy a hatóság mikor teszi közzé a hivatalos árfolyamot: ha ez egy ideig még nem történik meg, akkor az érintett állampolgárok és cégek hat hónapos hosszabbítást kérhetnek az adóbevallásukra. A hatóság ugyan számít arra, hogy növekszik a kérelmek száma, ugyanakkor cáfolják a csúszásról szóló híreket. Charles Rettig, az IRS vezetője hangsúlyozta: még a héten megkezdik az összegek folyósítását.

A külföldön élő állampolgárok az IRS iránymutatására várnak a különleges helyzetben. Egy washingtoni ügyvéd a Bloombergnek azt mondta: „Az IRS meglepően rugalmas, ha hurrikánokról, természeti katasztrófákról vagy cunamikról van szó... elvárható, hogy egy politikai cunami idején is az legyen.”

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.