BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az USA egyelőre nem emeli a kínai termékek vámját

A sanghaji vezető tőzsdeindex 5,6, a sencseni 5,4 százalékos erősödéssel üdvözölte a hétvége legnagyobb bejelen­-

tését, amely szerint Donald Trump Twitter-­üzenetében jelezte, hogy a 200 milliárd dollár értékű kínai importárura kivetett védővámok felemelését elhalasztja. Azt az elnök nem közölte, hogy az eredetileg március 1-jén esedékes határidőt meddig tolja ki, de optimális esetben elképzelhető, hogy az érintett árucsoport tekintetében végleg eltekint a védővámok felsrófolásától 10-ről 25 százalékra. A hír az európai tőzsdéket annyira nem lelkesítette fel, de a vezető indexek így is 0,2-0,3 százalékos plusszal honorálták a kereskedelmi háború legújabb, ezúttal pozitív kicsengésű fejleményét. A Kim Dzsongun észak-koreai elnökkel való hét közepi vietnámi találkozójára készülő amerikai elnök tehát visszavett harcias retorikájából, és a kompromisszumkészségét csillogtatva adott egy esélyt Kínának, hogy csökkentse az országával szemben fennálló nyomasztó kereskedelmi többletét. Elemzők szerint konstruktív döntést hozott, tekintettel arra, hogy a kétoldalú szakértői tárgyalásokon egyre több ígéretet csikartak ki partnerükből.

Trump a halasztást a lényeges előrehaladásra hivatkozva jelentette be, hozzátéve, hogy mind a szellemi tulajdon védelmét, mind a technológiai transzfereket érintő témákban engedtek a kínaiak, ahogy a mezőgazdasági termékeknél, a szolgáltatásoknál és a devizaárfolyamot érintő elvi kérdéseknél is – amerikai szemmel nézve – jelentős haladást értek el.

Kína vállalta, hogy több energiahordozót, főként cseppfolyósított földgázt, valamint élelmiszeripari alapanyagot és szolgáltatásokat vásárol az Egyesült Államoktól, valamint az eddigieknél is jobban ösztönzi és megkönnyíti a külföldi tőkebefektetéseket. Mindkét fél elkötelezettnek látszik a békés megoldásra, és kész a kompromisszumra – mondta a Reutersnek Tai Hui, a J. P. Morgan Asset Management ázsiai stratégája, aki szerint a megegyezés reménye a következő hetekre is kellő muníciót szolgáltat az ázsiai, és kiemelten a kínai tőzsdeindexek erősödéséhez. Azt viszont nem tudni, hogy az amerikaiak ellentételezésként mit kínáltak Kínának. Az sem biztos még, hogy a két szuperhatalom erős kezű elnöke valóban találkozik rövid időn belül, hogy véglegesítse az Egyesült Államok elvárásai szerint megreformált kereskedelmi egyezményt, s hogy legalább ezt a bizonytalansági tényezőt kiiktassák az amúgy is lassuló világgazdasági növekedés útjából. Mindenesetre Trump biankó meghívót küldött Hszi Csin-pingnek, hogy saját floridai üdülőkomplexumában, Mar-a-Lagón aláírhassák a korszakos jelentőségű megállapodást.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.