BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fordulóponthoz érkezett a General Electric

A General Electric (GE) árfolyama tizennégy százalékkal emelkedett arra a hétfői bejelentésre, hogy 21,3 milliárd dollárért eladják a biotechnológiai üzletágukat a szintén amerikai Danahernek, amelynek kurzusa a hírre közel 10 százalékkal, történelmi csúcsára erősödött. Ez az eddigi legnagyobb volumenű eszközértékesítés azóta, hogy tavaly szeptemberben Lawrence Culp váltotta a vezérigazgatói poszton a GE konszolidációs folyamatának irányításában kudarcot valló John Flanneryt, akinek bő egyéves regnálása idején már bejelentkezett a Danaher a biopharma-üzletágért, ám Flannery nem állt kötélnek. Az új vezér nyitottabb álláspontot képviselt az ügyben, és megnyerte az eladáshoz az igazgatóság támogatását is. A vételárat a tervek szerint az ipari konglomerátum a december végén még 121 milliárd dolláros adósságállományának csökkentésére használja fel. A GE azonban még így is távol van a régi fényétől és erejétől, a legendás vállalat az utóbbi két év alatt értékének kétharmadát elveszítette a rossz menedzselés és a befektetési ballépések következtében. Az egykor húzóágazatként működő energetikai üzletág megzuhanása, az egészségbiztosítási és a pénzügyi szolgáltatások okozta brutális veszteségek nyomasztották leginkább a társaság aktuális vezetését.

Lawrence Culp szerint a mostani ügylet lesz a fordulópont a General Electric életében, innen lesz datálható a cég feltámadása. Culp egyébként kettős szerepet játszott az ügyben, s pontosan tudta, hogy mi mennyit ér, hiszen 2001 és 2014 között épp a vevő, a Danaher első embereként tevékenykedett, majd tavaly ő lett a GE 126 éves történetének első kívülről szerződtetett vezérigazgatója. Szakértők szerint vele új szemléletmód is érkezett, utaltak arra, hogy ilyen méretű „öncsonkítást” egyik elődje sem hagyott volna jóvá.

Nicholas Heymann, a William Blair & Co elemzője emlékeztetett arra, hogy a Danaher által fizetett összeg a duplája annak, amit remélhettek. A biopharma-divízió részesedése tavaly 15 százalékos volt a GE egészségügyi üzletágának összbevételében. A divízió a gyógyszergyári kutatásokhoz fejleszt és értékesít eszközöket és szoftvereket. A korábbi tervek még arról szóltak, hogy az egészségügyi üzletágat egy az egyben értékesítik. Januárban változott a koncepció, akkor felerészben tőzsdére vitték volna a leválasztásra ítélt üzletágat, amelynek tevékenysége mára a röntgen-, a CT- és az MRI-berendezések és gyógyszer-diagnosztikai műszerek gyártására szűkült. A Danaher-ügylet lezárása a második fél évben várható, addig jegelik a tőzsdei terveket.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.